A második negyedben szálltak el McGruderék

Lejátszotta utolsó mérkőzését a Las Vegas-i nyári ligában a Golden State Warriors együttese. Justin Holiday és Rodney McGruder is kezdett - előbbi nagyon keveset játszott, utóbbi viszont legjobb idei SL-teljesítményét tette a parkettre a Milwaukee Bucks elleni találkozón.

A többek között az idei draft 1/2-esét, Jabari Parkert felvonultató, ezúttal a másik húzóembert, Giannis Antetokounmpót pihentető Bucks ellen hamar eldőlt a mérkőzés sorsa, hiszen az első negyedet 6, a másodikat pedig 18 egységgel bukta el a Golden State, innen pedig a jó második félidő ellenére is csak a szépítésre futotta erejükből - a végeredmény 79-74 lett a Milwaukee javára.

A találkozón ezúttal is kezdett a tavaly a Szolnoki Olaj KK-t erősítő Justin Holiday, aki most kiscsatárként lépett pályára, és jócskán elmaradt az előző három összecsapáson mutatott formájától. Mindössze alig több mint négy percet tölthetett a parketten, de ezalatt is volt 6 mezőnykísérlete, amelyből viszont csak egy volt pontos, így jutott el 2 pontig - 1/6 mezőny, 0/2 tripla -, 1 pattanóig és 1 kapott blokkig.

Ezúttal az ex-paksi Rodney McGruder is ott volt a kezdőben, ő kapott helyet kettes poszton Nemanja Nedovic és Holiday között. McGruder most 20 és fél percet töltött a pályán, ezalatt 8 pontot - 4/8 mezőny, 0/2 tripla -, 6 pattanót, 1 gólpasszt és 1 szerzett labdát tett a közösbe. Negatív oldalon 1 eladott labdáját, 1 kapott blokkját, illetve 0/3-as büntetőzését lehet megemlíteni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus