A Szolnok Simont elengedte, Wittmannt szerződtette!

Két nem akármilyen kaliberű irányító váltotta egymást a friss magyar bajnok Szolnoknál - erről a távozó Simon Balázs és a klub is nyilatkozott, íme:

A Szolnoki Olaj KK Sajtóközleménye

“A Szolnoki Olaj KK Vezetősége a bajnoki cím megnyerése után azonnal megkezdte az egyeztetéseket a szerződéssel rendelkező és a lejáró szerződésű játékosokkal egyaránt.

Ennek első lépéseként Simon Balázzsal folytatott tárgyalásokat a menedzsment. A Klub vezetői messzemenőkig elégedettek voltak az irányitó kétéves teljesítményével, hiszen hatalmas rutinjával jelentős szerepet vállalt az ABA Liga- , Eurochallenge-, Magyar bajnoki- és kupasikerekben.

A Vezetőség megértette és elfogadta Simon Balázs jövőre vonatkozó elképzeléseit, miszerint nem Szolnokon kívánja folytatni sportpályafutását. A Szolnoki Olaj KK, készülve az irányító ilyen irányú esetleges döntésére, folyamatosan tárgyalásokat folytatott a posztra esélyes jelöltekkel. Ennek eredményeképpen a Klub szerződést kötött a Kecskemét 29 éves, válogatott kerettag irányítójával, Wittmann Krisztiánnal, a 2014/2015-ös és 2015/2016-

Simon Balázs közleménye

Nagyon jó volt számomra ez a Szolnokon eltöltött 2 év, és összeségében azt mondhatom hogy nagyon jól éreztem és érzem itt magam. Fantasztikus élmény volt hogy 32 évesen, 2 évet egy teljesen más, jóval magasabb szinvonalú bajnokságban az Adria Ligaban játszhattam. Hosszas tárgyalásokat és megbeszéléseket követően most mégis úgy érzem hogy átadom a lehetőséget a fiataloknak. Átadom azért, hogy Ők is megtapasztalják ezt a fajta kosárlabdaminőséget, amelyben hétről hétre fejlődhetnek és melynek következtében látvanyosan változik a játékstílusuk - ahogy ezt egy korábbi nyilatkozatában a Szövetségi Kapitány is emlitette Vojvoda játékával kapcsolatban. Öröm volt számomra ezt megtapasztalni, élveztem mindent, ami ezzel járt, azonban azt hiszem tudni kell elengedni is dolgokat úgy mondván a CSÚCSON "abbahagyni". Így hosszas gondolkodás után a Vezetőkkel abban állapodtunk meg, hogy elválunk egymástól. Köszönöm még egyszer a Vezetőknek, Edzőimnek, Csapattársaimnak és terrmészetesen a Szurkolóknak a 2 évig tartó töretlen támogatást és bizalmat. Sosem feledem a Szolnokon töltött 2 évemet és a közösen elért eredményeinkre nagyon büszke vagyok. Köszönöm Szolnok.

Fotó: szolnokiolaj.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus