A ZTE szerzett előnyt a bronzcsatában

A ZTE a második negyed közepétől kezdve gyakorlatilag végig vezetett Körmenden, 107-94-re győzött, így 1-0-ra vezet a két győzelemig tartó bronzcsatában - Parrish Petty két sportszerűtlen hibája miatt Zalaegerszegen nem léphet majd pályára.

A hazaiaknál Allen vállalta a játékot, Lenzelle Smith azonban nem tudott pályára lépni a két balesetet szenvedő amerikai közül. Jobban kezdett a Körmend, két triplával nyitottak a hazaiak, és főleg Allent nem sikerült tartania Bencze Tamáséknak. A ZTE Drungilas vezetésével, többek között Norfleet két hármasával éledezett, 17-13 után pedig jött a fordulat - egy 9-0-s szakasszal átvette a vezetést a zalaegereszegi együttes. Támadásban összeszedte magát a vasi alakulat, Csorvási is eredményes volt többször is az amerikaiak mellett, de védekezésben nem nagyon tudtak mit kezdeni sem a centerekkel, sem a tripladobókkal, így 10 perc után 27-26 volt az állás a vendégeknek. Csorvási lendületben maradt a második felvonás elején is, de potyogtak a kosarak mindkét oldalon, majd a 13-14. percben jött három hármas Ubillától és Norfleettől, amivel meglépett a ZTE (34-41). Gibbs és Allen révén egyenlített a hazai gárda (41-41), de Wright és Szabó Zsolt kosaraival egy 8-0-s vendég roham következett, Petty 5 pontos 20. perce ellenére pedig 5-tel vezetett a Zalaegerszeg a félidőben (46-51) - nem mellesleg Gibbs térdét kezelni kellett az első félidő során.

A fordulást követően Drungilas és Gibbs kezdtek pontgyártásba, de igazából nem nagyon változott a különbség sem ekkor, sem azt követően, hogy a hazaiaknál Petty, Csorvási és Allen is hozzászóltak a meccshez - végig 3-9 pont között mozgott a távolság a két együttes között, a ZTE nem tudta eldönteni a mérkőzést, a Körmend pedig egyenlíteni nem tudott. A harmadik negyed utolsó perce Wright és Mohácsi révén a vendégeké volt, akik 9 pontos fórban voltak 10 perccel a vége előtt (69-78). Ferencz hármasával indult ugyan az utolsó felvonás, de gyorsan jött 5 pont válaszul a zalaegerszegiektől, így először nőtt 10 pont fölé a differencia Ubilla hármasa után (72-83). Szabó és Ubilla révén 14 pont is volt már a ZTE előnye (77-91), de a Körmend küzdött még, leginkább Csorvási és Petty révén 5 pontra vissza tudtak jönni a 37. perc végére (92-97). Jött azonban Drungilas és Ubilla 5 ponttal, előbbiről Petty megkapta második sportszerűtlen hibáját (ami azt jelenti, hogy nemcsak ezt a találkozót fejezte be idő előtt, hanem a következő összecsapáson sem játszhat), így a ZTE végül 107-94-re győzött, 1-0-ra vezet a bronzcsatában, és óriási lépést tett a harmadik hely megszerzése felé.

A mérkőzés statisztikáját ezen a linken megtaláljátok!

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus