Amerikai hátvédet tesztel a Sopron

Brian Fisher személyében megvan a Sopron KC harmadik idegenlégiós-jelöltje. Fisherre elsősorban kettes poszton számítana Sabáli Balázs vezetőedző. Az amerikai kosaras első lépésben két hetes próbajátékra érkezik Sopronba.

Az új szerzeménnyel kapcsolatban az SKC szakvezetője elmondta, legutóbb egy román kis csapatban, a Dinamo Bukarestben - férfi kosárlabdában ott ez kis csapat -  játszott, az előző évad második felét töltötte a bukarestieknél. A 25 éves, 191 centi magas Fisher januárban szerződött a Dinamo együtteséhez, a román élvonalban töltött fél szezonja alatt 18,2 pontos átlagot produkált - a duplákat közel 51, a triplákat közel 37, a büntetőket pedig csaknem 79%-kal dobta -, s ezzel a bajnokság 6. legjobb pontátlagát mondhatta magáénak.

Fisher szerződtetésével kapcsolatban Sabáli honlapunk érdeklődésére elmondta, olyan játékost keresett a klub külső posztra, aki jól bánik a labdával, hatékony az egy-egy elleni játékban, kreatív, tehát aki mezőnyposzton meghatározó játékosa lehet az SKC-nak. A róla megtekintett videofelvételek alapján Fisher ilyen kosaras. Az SKC szakvezetője hozzátette: nemcsak játéktudásával, sportemeberi mivoltával, hozzáállásával kapcsolatban is informálódtak Fisherről, méghozzá több oldalról. Ebből a szempontból is megnyugtató információkat kapott a soproni szakmai stáb, így mindezeket figyelembe véve tette le voksát a szakvezetés Fisher mellett.

Sabáli azt is elárulta, több kiszemelt is volt e posztra, ám volt, aki közben "elkelt", más játékos szerződtetésétől pedig éppen a hozzáállásával kapcsolatos negatív vélemények miatt tekintett el.

Az első lépésben két hetes próbajátékra érkező Fisher Sabáli Balázs reményei szerint a jövő hét elejétől áll edzésbe. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus