Amerikai irányító Kecskeméten

Lawrence Alexander személyében új próbajátékos került a KTE-Duna Aszfalthoz.

Alexander 1991. október 12-én született. A 24 éves, 189 centiméteres játékszervező tavaly az NCAA-ben szereplő North Dakota csapatát erősítette, ahol meccsenként átlagban 38.5 percet töltött a parketten, ezalatt 18.9 pontot, 1.7 gólpasszt, 4.5 lepattanót, valamint 1 szerzett labdát átlagolt.

Jelentkezett a 2015-ös NBA draftra is, ám nem kelt el, így a nyáron aláírt a Bundesligában szereplő MBC csapatához, de még szeptemberben elküldték, így került a szintén a német első osztályban szereplő Göttingenhez. Itt nem igazán jött ki neki a lépés, és nyitott szerződésének köszönhetően tudott eljönni a hírös városiakhoz. A tavalyi ezüstérmes egyelőre egyhónapos szerződést kötött vele, ennyi ideje van tehát bizonyítania Borisz Maljkovicsnak. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus