Andrew Barham a Falco ötödik légiósa

Az anyagi gondokkal küszködő BC Mures együttesétől érkezik a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapatához az amerikai swingman.

A Marosvásárhely hivatalos honlapján, a bcmures.com-on jelent meg a következő cikk:

"Andrew Barham távozik Marosvásárhelyről. Az amerikai bedobó előnyös ajánlatot kapott Magyarországról.

Csapatunknak hat idegenlégiósa volt, és mivel karrierje szempontjából a FALCO Szombathely ajánlata sokkal előnyösebb, ezért Drew úgy döntött, ott folytatja pályafutását. 

A játékos és a Maros KK vezetősége megegyezett egymással, így Drew hétfőtől már a szombathelyi együttest erősíti. 

A Maros KK vezetősége ezúton is köszöni mindazt, amit a kék-fehér színekért tett az elmúlt fél évben, és sok sikert kíván a játékosnak.

Köszönjük Drew!"

Barham egyébként 27 éves, 198 centi magas swingman, tehát kettes és hármas poszton egyaránt bevethető. Kifejezetten jó nevű egyetemeken játszott, hiszen két évet lehúzott a Memphisnél, aztán az utolsó kettőt a Gonzagán, ott végzett 2014-ben. Tavaly az Usti nad Labem csapatában, a cseh élvonalban kosarazott (14.2 pont, 5.1 pattanó), idén pedig eddig a Marosvásárhelyt erősítette. A FIBA Europe Cupban 9.4 pont és 5.7 pattanó voltak az átlagai, a román első osztályban pedig 13.2 pont, 5.9 pattanó és 3.1 gólpassz, ráadásul 40% körül triplázott a románoknál és Csehországban is.
 

Forrás - bcmures.com
Foto, Slide - bcmures.com, Csaba Tóth

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus