Ascserics: "Pontosan az történt, amit szerettünk volna elkerülni"

Szombat este lejátszotta első találkozóját a Szolnoki Olaj KK együttese az Adria Liga idei kiírásában. Mint ismeretes, a magyar alakulat 71-67 arányú vereséget szenvedett a horvát Zadar ellen. A mérkőzést követően a két tréner természetesen nyilatkozott, lássuk, mit mondott Nedeljko Ascserics és Hrvoje Vlasic.

Nedeljko Ascserics, a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője: "Megérdemelt vereséget szenvedtünk. Nem tartottuk be azokat a dolgokat, amiket a meccs előtt megbeszéltünk, gondolok itt elsősorban arra, hogy kevés támadópattanót engedjünk a Zadarnak, illetve hogy minél kevesebb eladott labdával játsszunk. Nem tudtuk akaratunkat az ellenfelünkre erőltetni, de a tiszta kísérleteinket sem tudtuk értékesíteni, sok munka van még előttünk. Pontosan az történt, amit szerettünk volna elkerülni."

Hrvoje Vlasic, a Zadar vezetőedzője: "Nagyon boldog vagyok a győzelem miatt, mert nagyon későn állt össze a keret, még csak keressük a játékunkat, ami sok időbe fog még telni. Tudtuk, hogy a Szolnok ellen csak akkor nyerhetünk, ha nagyon jól védekezünk, és jól szedjük a pattanókat is. Amivel gond volt, az a gyorsindítások levédekezése, amiben nagyon sokat kell javulnunk a továbbiakban. Gratulálok játékosaimnak az önfeláldozó játékért. Minden meccs nagyon fontos számunkra, mert mindegyiken választ kapunk bizonyos kérdésekre. Próbáljuk folyamatosan felmérni, ki milyen állapotban van, és kire számíthatunk, kire építhetünk a szezon folyamán."

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus