Átgázoltak rajtunk a cseh U20-asok

Második meccsét is elvesztette a magyar U20-as válogatott Szófiában, a B divíziós Európa-bajnokságon. Az elejétől kezdve uralta a csoportmeccset a cseh csapat, amely minden mutatóban felülmúlta a mieinket. Hétfőn a finnek következnek.

Egy nagyon jó ellenfél várt Völgyi Péter vezetőedző magyar együttesére szombaton kora délután Bulgáriában, a csoportmeccsek második fordulójában. Tudtuk, hogy szinte minden a csehek mellett szól, ám arra talán nem számítottunk, hogy ilyen nagy lesz a különbség, s ráadásul ilyen hamar eldől a találkozó. Már a félidőre több mint húsz pontos előnnyel vonulhattak a csehek, és bár olyan szinten nem emelkedett ki senki közülük a csapatból, mint az első fordulóban például Kríz, mégis simán húzták be a második sikerüket.

A magyar alakulatból Kerpel-Fronius Balázs az első negyedben remekelt támadásban, később azonban már neki se ment annyira. Mellette még Kovács Ádám érte el egy híján a tíz pontot, viszont az, hogy egy magyar sem tudott két számjegyű dobási statot összehozni, rámutat arra, hogy a csehek miért a torna esélyesei, s mi miért nem vagyunk azok. Igaz, sok nehézséggel küzdött ez a magyar keret, s a tervek szerint jövőre sokkal jobb lehet. Reméljük mi is.


RÉSZLETES TUDÓSÍTÁS

A csehek első meccsén elképesztőt produkáló Kríz vezetésével (akkor 19 lepattanót szedett a kétméteres erőcsatár) igen hamar megadta a meccs alaphangját ellenfelünk. A magyarok 8-0 után (nem nekünk) Polyák révén szerezték az első pontjaikat, majd Kerpel-Fronius hármasával felcsillant a remény, hogy gyorsan fel is zárkóznak a mieink (8-5). Mares azonban szintén messziről köszönt be, majd Kyzlink révén visszaállt a tíz közeli cseh előny (13-5). Sőt, még nem telt el 6 perc, és valóban megvolt a közte 10, miután a 216 centis Balvin önmaga első, csapat tizenötödik pontját szerezte.

Az első negyedben gyakorlatilag a második sikerére hajtó Csehország tudatosította mindenkiben, hogy jobb alakulat a magyar U20-as válogatottnál, ám a Völgyi-legénység is iparkodott, ám a sok lábon álló vetélytárs így is simán vezetett. A magyaroknál Kerpel-Fronius két triplával, összesen 8 ponttal magasan a legeredményesebb volt, ám a csehek csapatként működtek hatékonyabban, a néhány átlag feletti teljesítmény mellett.

A folytatásban Jakab passzából a center Gruda talált be nálunk, ám Haladáék tovább robogtak, így immár a 20 pontos különbséget ostromolták a csehek (32-14 a 13. percben). Ami késik, nem múlik, gondolhatták Krízék, mert még a nagyszünet előtt 45-20-re alakították az állást, jócskán megosztva egymás között a terheket – vagyis nem lógott ki most senki sem nagyon felfele a csehek keretéből, ám sokan dobáltak lassan tíz pont környékén, és bár eleinte a palánk alatt tartották magukat a magyarok, itt is kezdett mutatkozni a vetélytárs fölénye. Jellemző adat, hogy az egyébként egyes-kettes poszton játszó Polyák volt az egyik legjobb lepattanózónk ekkortájt a maga 4 reboundjával.

A legfőbb probléma a kettesek dobásával adódott, nehezen kerültek helyzetbe a mieink, így sokat hibáztak, emellé a hármasokkal sem volt több szerencsénk. Igaz, a csehek sem szórták meg magukat messziről, viszont nekik a gyűrűk közelében kivívott uralmuk elegendőnek bizonyult a nyugodt vezetéshez. A büntetőket is bőszen hagyogatták ki a mieink, így igazából már a meccs felénél kiderült, hogy ezen a mérkőzésen semmilyen mutatóban nem fogjuk felvenni a versenyt a csehekkel.

A harmadik játékrész első 5 percében hat pontot értünk el mindössze, ami sejtetni engedte, hogy nem fogunk közelebb kerülni az ekkor már nagy messzeségben rohanó csehekhez. A beálló Lakosa néhány pontja és lepattanói jelentettek némi pluszt nálunk. Igaz, 55-25-nél már a közte 30 is megvolt, holott még másfél negyed előttünk állt.

Egyébként a harmadik játékrészben már nem volt olyan zajos a csehek fölénye, az utolsó negyedben meg teljesen partiban volt a magyar gárda ellenfelével, csak éppen ekkorra már régen eldőlt minden lényeges kérdés. Kovács Ádám pontjaival kezdtünk a záró etapban, aztán az ekkor még „csak” asszisztot adó Tursics Krisztián is betalált, de közben azért a másik oldal is oda-oda köszöngetett nekünk, hogy nagyon ne tudjunk rájuk mászni. A végén büntetőket dobálgattak a mieink.

Ami a statisztikából kiragadva a legfontosabbakat illeti, végül a lepattanóharcot egy tízessel (48-38) vesztettük el. Nálunk Czinger és Lakosa 5-5, valamint Polyák 4 lepattanója volt a legtöbb, odaát pedig a kiscsatár Bohacík 7, illetve Kríz és a már említett torony, Balvin (6-) volt a legjobb ezen a téren.

A kétpontosoknál közel annyiszor próbálkozott a két együttes (51 és 46 kísérlet), ám míg a csehek 58,8%-kal, mi csupán 30,4%-kal szórtunk mezőnyből a hármasvonalon belülről.

A triplákat egyaránt gyengén dobta mindkét csapat. A csehek 22,7%-kal (5/22), a magyarok 16,7%-kal (2/12).

Aztán a csehek 10-ből 7 büntetőt értékesítettek, mi 27-ből csak 17-et. Ezen kívül szemléletes adat, hogy mi csupán (legalábbis a statisztika szerint) 5 gólpasszt adtunk az egész mérkőzésen (az egész csapatunk), míg ellenfelünk 15-öt.

Ma még játszanak a finnek és a svájciak este, aztán meglátjuk, hogy hétfőn a magyar alakulat a finnekkel hányadik helyért küzdhet majd meg csoportjában.

Számok, statisztika alább.

B divíziós U20 Európa-bajnokság, Szófia, 2. kör
2012. július 14.

Csehország U20 – Magyarország U20
82-51 (21-12, 24-8, 21-16, 16-15)

Csehország: Sotnar 3/3, Mares 7/3, Bohacík 10/3, Kríz 13, Balvin 10. Csere: Honomichl 9/3, Kryzlink 6, Halada 7, Urbánek 7/3, Fait 4, Stariat 4, Siska 2.

Magyarország: Mészáros M. 6, Polyák 4, Csapai, Bödör, Gruda 2. Csere: Kerpel-Fronius 9/6, Tursics 3, Sömenek 4, Czinger 3, Jakab 6, Kovács Á. 9, Lakosa 5. Vezetőedző: Völgyi Péter, másodedző: Kis Attila.

Kipontozódott: Stariat, ill. Gruda

RÉSZLETES STATISZTIKA IDE KATTINTVA!

Következő meccse a magyar U20-as válogatottnak: július 16. hétfő, magyar idő szerint 12:45 (Magyarország – Finnország)

Fotó: heraklesz.hu (Kerpel-Fronius látható rajta)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus