Az Eger is köszöni, de marad B-ben

Váczi Péter a B csoportos Eger trénere szerda este jelezte szerkesztőségünknek, hogy az Eszterházy Károly Főiskola rektora fogja kimondani a végső szót az A csoportos felkérés kapcsán, s azóta kiderült, Dr. Hauser Zoltán már írt is az MKOSZ-nek, amiben közli, tisztelettel, de nem él a lehetőséggel, s kosarasait egyelőre megtartaná a B csoportban.

Többek között ez az egyik legérdekesebb téma mostanában a férfi élvonal nevezései körül, hogy kikkel töltik fel - ha feltöltik egyáltalán - az NB I A létszámát, mivel az egy dolog, hogy egyelőre csak 5 csapat első körös nevezése van elfogadva, de az is biztos, hogy ha minden további hiánypótlást elfogadnak (ma van a határidő a beadásra), akkor is maximum 12 gárda indul a bajnokságban, mert a Kecskemét és a Salgótarján is lemondta az "enbéegyát".

Szóba került a szövetségnél a B csoport másodikja, a Baja (cikk IDE KATT róla), aztán a harmadik Bonyhád (cikk IDE KATT róla). A ZTE is erősen képben van (köztünk szólva a legesélyesebb az A csoportra a szerző szerint - cikk KATT IDE róla), ami az A-ból kiesőként, de oda mihamarabb visszajutni vágyóként sejthető is volt. Aztán korábban akár a végső B csoportos sikerre is sanszosnak tartott Eger, a második vonal negyedik helyezettje kapcsán pedig itt írunk, ebben a cikkben, miután a gárda edzőjét kérdezzük.

- Péter, az alaphírek mellett milyen fejlemény van az Eger esetleges A csoportos felkérése kapcsán?

Váczi Péter: - Szakmai értelemben tudok bármit mondani, mivel a döntés erről igazából a rektorunk kezében van - gyakorlatilag a főiskola csapata vagyunk, s ez hatalmas váltás lenne, ami a B és az A csoport közötti mozgást illeti.

- A bonyhádiaktól is megkérdeztem, így tőletek is, hogy van egyáltalán (vagy volt) realitása annak, hogy a legmagasabb ligában játsszon a csapat ősztől?

VP: - Igazából más a szájíze annak, ha megnyered a B csoportot. Ha ez történt volna, illetve ha nem néhány napunk van rá, hogy döntsön az egyesületünk, akkor már más a helyzet, bár akkor sem mondom, hogy biztosan indulni akartunk volna az A-ban. Így azonban most sok esély nincs (azóta kiderült, a múlt idő jogos, tehát:
"nem volt" - a szerk.) erre.

- Mi lesz, ha majd megnyeritek a B-t?

VP: - Mondom, az már más dolog. Akkor a lelkesedés is más, friss B csoportos bajnokként biztos vagyok benne, hogy a klubvezetés elgondolkodna a feljutáson, ám van egy koncepciója a csapatnak, ami jelenleg is él, hogy az egri főiskola tanulóira épülő, az értékeit megtartó gárda legyen az Eger.

Amiről Váczi Péterrel feltételes módban beszéltünk, később realizálódott, mivel azóta Dr. Hauser Zoltán a főiskola rektora levélben köszönte meg (KATT IDE) a lehetőséget az MKOSZ-nek, de jelezte, maradnak a B csoportban.

MOST ITT TARTUNK

A sztori tehát most úgy néz ki, hogy ma lezárul az A csoportos nevezésekkel kapcsolatos hiánypótlások beadása a szövetséghez. Utána, illetve talán ezzel együtt az MKOSZ eldönti, kívánja-e felduzzasztani a létszámot az eredeti 14 csapatra (illetve 13 csapatra, mert a Szolnok csak a középső szakaszban csatlakozik a mezőnyhöz, addig Adria-ligázik) vagy marad csökkentett létszámban. Ha mégis a több csapat mellett voksolnak a szövetségnél, akkor pedig kiderül, a ZTE és a Baja (netán más, ha nyílt pályázatot írnak ki a nevezésre) akar-e nevezni (a ZTE már kijelentette, hogy akar, de várjuk meg a hivatalos procedúrát), s ha nevez, teljesíti-e a követelményeket, mert ne feledjük, rájuk is vonatkoznak ugyanazok a szabályok, mint a többi A csoportra nevezőnek.

Szóval van itt még többféle útvonal is, ami a történet végéig elvisz majd.

Jelenleg a legutóbbi bajnok Szolnok, a harmadik Albacomp, a nyolcadik Sopron, a kilencedik Kaposvár és a tizedik Factum jutott át az első rostán az A csoportos nevezés kapcsán. S még nekik is van két lépcső, míg elmondhatják magukról, igen, újra az NB I A hivatalos tagjai vagyunk. Mert rend a lelke mindennek.


Fotó: sport.ektf.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus