Az első hét (!) bajnoki meccsét elhalasztotta a PVSK

A koronavírus miatt a nyolcadik fordulóban lép pályára először a Pécs. 

A PVSK-Veolia közleménye:

Mivel hét játékosunk, koronavírusos megbetegedés miatt még jelenleg is karanténban van, az első hét fordulóban esedékes bajnoki mérkőzéseink halasztását kértük.

Az utóbbi pár nap, hét nem úgy telt, ahogyan azt elképzeltük. Ahelyett ugyanis, hogy Dragan Alekszics vezetésével gőzerővel készülhettünk volna a bajnoki rajtra, sajnos a koronavírus határozta meg a mindennapjainkat. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, NB I. A csoportos együttesünk keretéből hét játékosunknál is pozitív eredményt hozott a PCR teszt, így az egész csapat azonnal hatósági karanténba került. Ekkor már gondoltuk, hogy a tervezett október 3-kai bajnoki rajtot ez bizony könnyen keresztülhúzhatja, mivel a csapat hét játékosa jelenleg is karanténban van, és csak a negatív tesztet produkálók kezdhettek el edzeni a héten.

Reményeink szerint a napokban feloldják a hét játékosunknál is a hatósági karantént, de mivel náluk a PCR teszt eredménye pozitív lett, – a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének protokollja szerint eljárva – az újra edzésbe állásukat folyamatos egészségügyi ellenőrzések fogják kísérni. Az ellenőrző vizsgálatok eredményének ismeretében tudjuk majd fokozatosan megkezdeni a nagyobb terhelést a víruson átesett sportolóinknál.

Éppen ezért klubunk vezetése megkezdte a háttérben az egyeztetéseket, amelyek mostanra eredményesen zárultak le: az eredeti bajnoki kiírásban szereplő első hét mérkőzésünket elhalasztjuk, így számunkra október 28-án, a Kaposvári KK ellen (8. forduló), hazai pályán rajtol majd a bajnokság.

- Sajnos jelenleg nagyon nehéz a helyzetünk, így mindenképpen lépnünk kellett – mondta ügyvezetőnk, Bán Gábor. - A játékosaink egészségi állapotát szem előtt tartva, és sportszakmai szempontokat figyelembe véve is értelmetlennek és veszélyesnek tartottuk volna, ha máris bajnoki meccseket kellett volna játszanunk, így az első hét fordulóban eredetileg mellénk sorsolt ellenfeleinket megkértük, hogy halasszuk el ezeket a találkozókat egy későbbi időpontra. Nagy köszönettel tartozunk valamennyi csapatnak és a Szövetségnek, hiszen gyakorlatilag szó nélkül belementek a halasztásba, így már biztos, hogy a tervezett október 3-kai, ZTE elleni meccsünk helyett számunkra majd október 28-án, a Kaposvár ellen kezdődik el a bajnokság.

A jelenlegi szabályozások szerint a mérkőzéseket nézők előtt tudjuk majd megrendezni, természetesen betartva a megfelelő COVID-19 protokollokat. Várhatóan a jövő héten megkezdjük a bérlet és a jegy értékesítését. Ebben a korábbi évekhez képest változások lesznek, erről információkat a következő héten olvashatnak szurkolóink.

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus