Az NBA-ből igazolt az Olaj: Jrue Holiday bátyja a Szolnoké!

Megvan az Adria Ligában (is) induló Szolnoki Olaj (a honosítási kérelmét már beadó Ivosevet nem számítva) harmadik légiósa is, aki nem más, mint Justin Holiday, az NBA-all-star Jrue Holiday bátyja - jelentette be sajtóközleményében a klub.

"A Szolnoki Olaj KK, a mai napon 1 éves szerződést kötött az amerikai Justin Alaric Holidayjel. Amennyiben a szerdán érkező, 2-es poszton bevethető játékos papírjai elkészülnek, a hétvégi ABA-Liga mérkőzésen pályára is léphet."

Az 1989-es születésű Holiday már játékosként járt Szolnokon, amikor három szezonnal ezelőtt a belga Okapi Aalstar légiósaként tette tiszteletét hazánkban, Európában ez volt az első állomáshelye, miután a Washington Husikes tagjaként befejezte NCAA-karrierjét 2011-ben.

Ebben az évben nem kelt el az NBA draftján, de az előző szezonban lehetőséget adott neki az alapszakaszban az akkor még öccsét, a tavaly az All Star Gálára is beválasztott Jrue Holiday-t is soraiban tudó Philadelphia 76ers, azóta pedig próbálkozott az utóbbi hónapokban a Utah Jazznél, de nem ragadt meg a végleges keretben, így került most az Olajhoz. Korábban egyébként a Cleveland Cavaliers és a Portland Trail Blazers kötelékében is eltöltött egy-egy rövidebb időszakot, de ezeknél a gárdáknál végleges szerződést nem kapott.

2012-2013-ban kilenc tétmérkőzésen szerepelt a Sixersben, ezeken 15,8 percet kapott a bizonyításra, ezt pedig 4,7 dobott ponttal, valamint 1,7 gólpasszal tudta meghálálni. Volt 11 pontos meccse is, ám gyenge dobószázalékai, poszttalansága és felépítésbeli hiányosságai miatt nem tudott megragadni a világ legerősebb ligájában.

Ami a korábbi statisztikáit illeti, negyedik évében, azaz végzősként 10,5 pontot, 1,2 szerzett labdát, 5,2 lepattanót és 2,1 gólpasszt tett a közösbe a Washington Huskies vezéreként.

A D-League-ben is játszott az amerikai, méghozzá az Idaho Stampedénél, ott 47 meccsen 17,3 pont, 5,3 lepattanó, 2,5 gólpassz, 2,4 szerzett labda és 1,2 blokk fűzödött a nevéhez.

A 2011-2012-es évadban az Okapi légiósaként 7,2 pont, 2,9 lepattanó és 1,2 szerzett labda érkezett tőle 33 belga bajnoki találkozón, valamint 7,8 pont és 3,4 pattanó volt a produkciója az EuroChallenge-ben 12 fellépésén, az Olajnak 3, majd 8 pontot dobott akkoriban, vélhetően a vezetők nem az akkori performansza miatt hozták most a Tiszaligetbe...

D-League megmozdulások:

NBA Draft-előtti interjú és edzések:

A Washington Huskies NCAA-játékosaként:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus