Az új helyszín rajtra kész

Szombaton Veszprém debütál az OTP Junior adidas streetball challenge sorozaton. Az új helyszínen nagy az érdeklődés a rendezény iránt.

A nemzetközi szövetség (FIBA) legújabb törekvései szerint nem az érdeklődőket kell a szabadtéri kosárlabda eseményekre, a 3-3 elleni viadalokra csalogatni, hanem "oda kell vinni" hozzájuk e rendezvényeket. A streetball sorozat "újonca", Veszprém a legmesszebbmenőkig próbál eleget tenni ezen elképzelésnek, ugyanis a streetballt a város főutcáján, a Kossuth utcában rendezik, ahol a centerpályával, valamint a dobóversenyek palánkjaival együtt összesen 11 palánkot "telepítenek" majd a szervezők.

Ebből már látszik, hogy a különböző korosztályokban való versengések mellett a szokásoknak megfelelően Veszprémben is megrendezik a különböző ügyességi versenyeket, a tripladobó, zsákoló és büntetődobó viadalt, valamint a Millió forintos kéz elnevezésű játékot.

A viadalra Szlovákiából is érkezik csapat, s a "helyi erők" mellett az országon belülről, főleg a Dunántúlról jó néhány alakulat jelezte részvételét. A szervezők örömére a legkisebbeknél, kenguru korosztályban ismét népes mezőny várható. Több érdekes kiegészítő program színesíti majd a rendezvényt, érdekesnek ígérkezik például a zumba bemutató.

A veszprémi streeball rendezvényen az NBI/B nyugati csoportját megnyerő gárda korábbi válogatott játékosai, Kámán Tamás és Körtélyesi Gergely is "felbukkanhatnak", ha nem is játékosként, de érdeklődőként. A szervezők bíznak benne, hogy az egész heti kellemes, ideális streetball-idő a szombati rendezvényig kitart.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus