Báder Márton az EuroChallenge legjobb centere!

Az igen tekintélyes Eurobasket.com portál kihirdette az idei díjazottjait az EuroChallenge sorozat idei kiírására vonatkozóan, ahol idén két magyar csapat, a legjobb 16-ig jutó Szolnoki Olaj KK és a csoportkörben hősiesen helyt álló, ám végül elvérző Körmend is indult. A szolnokiak centere, Báder Márton pedig tarolt a díjátadón, ugyanis a sorozat Legjobb Centere lett, továbbá a Legjobb Ötösbe is beszavazták, ezen felül pedig a legjobb európai játékosokból összeállított ötösbe is betették a szakértők!

Báder 15,3 pontot átlagolt, ami a 10. legjobb volt az egész mezőnyben, meccsenkénti 9,8 lepattanójával pedig második lett, így nem csoda, hogy ilyen elismerésekben részesült, pláne, hogy 58 százalékkal tüzelt mezőnyből és 85,2 százalékkal értékesítette a büntetőket azon a 12 mérkőzésen, melyeken pályára lépett a magyar center.

A Legjobb Ötösbe a döntős Pinar Karsiyaka irányítója, Bobby Dixon, a Krasznoje Kirilja dobóhátvédje, Chester Simmons, Will Thomas, a Pinar alacsonybedobója, valamint a Paris-Levallois magasbedobója, Sean May kerültek be Báder mellé, tehát csak amerikaiak értek oda, ahová honfitársunk egyetlen európaiként tudott!

A legjobb európaikból összeállított ötösbe a Paris-Levallois egyese, Andrews Albicy, a Gaz Metan Medias kettese, Szlobodan Dundjerszki, a Pinar hármasa, a grúz útlevéllel is rendelkező Will Thomas, illetve a Ventspils fiatal négyese, Arturs Berzins lett beválasztva hazánk büszkeségén kívül!

További érdekesség, hogy az évad MVP-je (és egyben a Legjobb Légiósa) a Paris-Levallois sztárja, Sean May lett, míg a Döntő Legértékesebb Játékosának Chester Simonst nevezték meg az Eurobsket.com szakértői, a Legjobb Európai Játékosnak járó elismerésben pedig a francia Andrew Albicy részesült. A Legjobb Védő a Kataja amerikaija, Jonte Flowers lett, a bajnok Kirilja szakvezetője, Szergej Bazarevics pedig az Év Edzője versenyt nyerte meg.

Báder Mártonnak ezúton is gratulálunk a fantasztikus elismerésekhez!

Fotó: szolnokiolaj.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus