Bödör szorgalmasan fejlődne

A 20 esztendős zalaegerszegi nevelésű Bödör Bence idén nyáron tette át székhelyét Pécsre. A 4-5-ös posztokon bevethető U20-as válogatott játékos hosszú évek után távozott a ZTE-től, ahol tagja volt a 2010-es bajnokcsapat keretének. A Pécsi VSK-Pannonpower új igazolásával a baranyaiak hivatalos honlapja, a pvsk-panthers.hu készített interjút, ahol a tervei mellett a mai napon kezdődő B-divíziós U20-as Eb-ről is szót ejtett.

- Előfordulhat, hogy a pécsi szurkolók nem ismernek nagyon, az elmúlt szezonban például csak három percet töltöttél pályán a pécsi mérkőzéseteken. Mit kell tudni rólad, mit tartasz fontosnak magadról?

- Ez egy nehéz kérdés… Kosárlabda szempontjából nem tartom magam technikás játékosnak és ezt próbálom a küzdéssel ellensúlyozni, talán ez, ami leginkább jellemez, hogy hajtok a pályán. Emberileg eléggé nyugodt természet vagyok, nem szeretek idegeskedni.


- Az itteni fiatalokra egy panasza volt Csirke Ferencnek, hogy maguktól nem tettek eleget a fejlődésükért, csak akkor végeztek plusz munkát, ha noszogatva voltak. Te mennyire tartozol a szorgalmas játékosok közé?


- Igaz hogy tavaly nem jártam iskolába és így könnyebb volt, de minimum egy órát heti négyszer edzettem pluszban. Remélem erre Pécsen is lesz lehetőségem, majd meglátom, hogy az egyetem mellett mennyi időm marad. De nekem fontos az, hogy plusz dolgozzak. Arra tanítottak, ha jobb akarok lenni a csapattársaimnál, többet kell edzenem náluk. Ezalatt, persze, nem mindig labdás edzést kell érteni, hanem a konditermit is.


A teljes interjú az alábbi linken olvasható: Hajtós, szorgalmas játékos az új pécsi fiatal

Kép: ztekosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus