Brandon Wood távozik Fehérvárról

Brandon Wood távozik a TLI-Alba Fehérvártól, a keret átalakítása pedig még nem fejeződött be a klubnál.

A csapat hivatalos honlapja, az albakosar.hu számolt be a "válásról":

Két évvel ezelőtt méltán vívta ki a szurkolók szimpátiáját a bajnok Alba legjobb pontdobója, akit ősszel ismét örömmel fogadott a fehérvári közönség. Nem csoda, hiszen Brandon Woodnak elévülhetetlen érdemei voltak az "aranyszezonban". Az idei szezonban sajnos nem találta régi formáját, pontátlaga jóval a korábbi alatt maradt, így nem tudott annyit segíteni a csapatnak, amennyit mindenki, ő maga is várt volna. Mindkét félnek, a klubnak és a játékosnak is a legelőnyösebb megoldás, hogy elválnak útjaik. Köszönjük, amit eddig tett az Albáért, és sok sikert kívánunk további pályafutásához!

"Szeretném megköszönni mind a szurkolók, mind a közösség támogatását nemcsak magam, hanem az egész csapat nevében. Ez a szezon elég hullámzó és sok volt a zavaró tényező, sérült voltam, kezelésekre jártam és sérülten is játszottam. Nem vagyok boldog, de nagyon várom, hogy tovább építsem a karrierem, és ismét segíteni tudjak egy klubnak meccseket nyerni. A feleségem és én szeretnénk köszönetet mondani a szurkolóknak, amiért szeretetet kaptunk tőlük és támogattak minket az elmúlt években!" - búcsúzott Brandon Wood.

A klubvezetés tervei szerint még nem fejeződött be teljesen a keret átalakítása.

Forrás, Foto, Slide - albakosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus