Buducsnoszt - Szolnok: 20:15 (Sport M)

A Szolnoki Olaj ma biztosan Brandon Gay és lehet, hogy Ernests Kalve nélkül kell, hogy megküzdjön a nagyon erős, Final Four-esélyes Buducsnoszt Podgoricával, méghozzá idegenben az Adria Liga alapszakaszának 17. fordulójában. A mérkőzést a Sport M csatorna élőben közvetíti, nézzük is, mi várható ezen a derbin!

Buducsnoszt Podgorica (montenegrói, 9-7) - Szolnoki Olaj KK (magyar, 4-12)

Adria Liga, alapszakasz, 17. forduló - 2013. 01. 12. (20:15, TV: Sport M, élő)

Ahogyan azt Dejan Radonjics, a Buducsnoszt edzője Szolnokon elmondta, nagyban átalakult az évek óta borzasztóan masszív, erős csapatnak számító podgoricaiak kerete a nyáron. Kisebb költségvetésből kell idén dolgozniuk, ez meglátszik az eredményeiken is, de játékerejük alapján így is bőven a liga első felébe tartoznak. A némileg gyengébb játékosállomány főleg a kiegyensúlyozottságon mutatkozik meg, elképesztő hullámzásokra képesek hétről-hétre. A kisebb csapatokat általában megverik, de a nagyobb gárdák ellen nem tudnak még elég konstans teljesítményt nyújtani, többször a végjátékot is elrontották, sok szoros vereségük van. A EuroCupban ők is állva maradtak a Zvezdához hasonlóan, 4-2-vel jutottak tovább csoportmásodikként a spanyol Bilbao mögött, úgyhogy továbbra is kettős terhelés alatt játszanak.

Változás egész évben nem volt a keretükben, az világosan látszik, hogy Radonjics alaposan körbejárta a lehetőségeket, és így választott, a leigazolt játékosokról viszont nem mond le egy könnyen. Tegyük hozzá, nem is igazán kell, hiszen Demarquis Bost, Gerald Lee vagy Sztrahinja Milosevics is a húzóemberek közé tartoznak. Az egyetlen érdekes történés a szünetben az volt, hogy Aleksza Popovicsot választották 2012 legjobb montenegrói kosarasának.

Otthon: Szolnok (17), Krka (19), Siroki (21), Split (24), Union Olimpija (26)

Idegenben: Partizan (18), Cibona (20), Zadar (22), Radnicski (23), Zvezda (25)

Nagyon jó sorsolásuk van az idény második felére, de náluk soha nem lehet tudni, mikor hol botlanak vagy éppen okoznak kellemes meglepetést szurkolóiknak. Utolsó öt hazai meccsüket kivétel nélkül nyerniük kell, itt egyedül az utolsó fordulóban a Union Olimpija elleni derbi lehet kétséges, de könnyen lehet, hogy ott már mindkét csapatnak mindegy lesz.

Idegenben is vannak számukra nyerhető mérkőzések - Zadar, Cibona. A Szkopje és a Radnicski elleni összecsapások lehetnek a sorsdöntőek, mindkét meccs abszolút 50-50, ha ezt a két találkozót tudnák hozni, akkor simán megnyílhatna előttük az út a legjobb négy közé. A két belgrádi meccsen nem ők a favoritok, de a Buducsnoszt tényleg az a csapat, akiknél soha nem lehet előre magabiztosan kijelenteni, hogy mit fognak játszani.

Ha kicsit kiegyensúlyozottabbak lennének, ezzel a sorsolással bemehetnének a négybe, mert gyakorlatilag öt ingyen meccsük van otthon, idegenben pedig majdnem biztos, hogy nem fognak mindig bukni, egyébként is jól szerepelnek otthonuktól távol is. A EuroCupon is sok múlik, az lehet, hogy már sok lesz nekik, de alapvetően komoly reményeket táplálhatnak a Final Fourra még egy ilyen, a korábbi szezonokhoz képest gyengébb évben is.

A legutóbbi fordulóban a Szokpje otthonában diadalmaskodtak, hét közben pedig az orosz Triumph csapatát verték 21 ponttal, így önbizalommal telve várják vendégül a kicsit megtépázott magyar bajnokot. 

Az Olaj a ezzel párhuzamosan elkezdte a Magyar Kupában való menetelést és két nap alatt lejátszott két mérkőzésen magabiztosan, kettős győzelemmel búcsúztatta a Szegedet. Horváth Ákos sem egészségesen vállalta játékot, de Brandon Gay-nek, illetve Ernests Kalvénak ki is kellett ülniük a mérkőzéseket, az amerikai ma el sem utazott Montenegróba, úgyhogy nélküle kell megoldania a fenti rotációt Neno Ascserics mesternek. Ha Kalve sem lesz, akkor egyértelmű, hogy a Bell - Báder - Szabó triótól extra kell, ha meccsben szeretne maradni a Szolnok, mely a Tiszaligetben is nagy verést kapott a pokolian keményen védekező és szervezetten játszó Buducsnoszttól.

A mai riválisánál igencsak eloszlanak a pontok, öten átlagolnak legalább 8,9-et, de Gerald Lee a maga 12,4-es mutatójával a legeredményesebb eddig az Adria Ligában. Őt Báderék egyébként is jól ismerik, hiszen a finn válogatottal megmérkőzött két éve a mieinkkel, ráadásul pont ő nyerte meg a szolnoki Eb-selejtezőt az északiaknak.

Az esélytelenek nyugalmával készülő Olaj valamennyi figyelmet már vélhetően fordít a jövő keddi, Gravelines elleni EuroChallenge-találkozóra is, bár itt legalább fontos lenne egy jó játékkal, s eredményes kosárlabdával előrukkolnia a múlthéten a Siroki ellen kellemetlen hazai vereséget begyűjtő Szolnoknak.

A mérkőzést 20:15-től élőben közvetíti a Sport M csatorna!

Hajrá Szolnok, Hajrá Magyar Kosárlabda!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus