Címeket akarnak nyerni az Alba légiósai

Chris Horton, Kasey Hil és DJ Fenner nyilatkoztak első fehérvári napjukon - mindhárman szeretnének sikeresek lenni, címeket nyerni az Alba színeiben.

Az albakosar.hu beszámolója:

Természetesen jelen volt csapatunk első, hétfői gyakorlásán a három amerikai légiós, az irányító, Kasey Hill, a center Chris Horton és a bedobó D.J. Fenner is.

A papírokat utolsóként szignózó Alandise Harris gépe néhány nap múlva, hétfőn száll le Ferihegyen, és kedden csatlakozik majd a csapathoz. Az új fiúk nem titkolták, az átállással még küzdenek, vasárnap este érkeztek, emiatt az érdemi munka számukra csak kedden kezdődik.

Hétfőn egész nap orvosi vizsgálatokon vettem részt az új fiúk, így a délelötti edzésen még csak szemlélték az edzést, és ismerkedtek a társakkal. D.J. Fenner útja volt a leghosszabb a koronázó városig, a kosaras Seattle, Chicago és Isztambul érintésével érkezett a Liszt Ferenc Repülőtérre, majd onnan Fejérbe, a túra számára egy teljes napot, pontosan 24 órát igényelt.

Chris Hortonnak könnyebb dolga volt, Atlantából azonnal Isztambulba repült, majd nem túl hosszú várakozás után Budapestre, hirtelen fejszámolás nyomán elárulta, 14 óra alatt tudta le a távot. A floridai Kasey Hill logikusan, Orlandóban kezdte meg légi útját, Washington és Isztambul érintésével érkezett Magyarországra, szintén 14 óra alatt.

Nem titkolták, sikeresek szeretnének lenni, kupákat akarnak nyerni az Alba Fehérvárral. Egyikük sem járt még hazánkban, az ismereteik minimálisak az országról, miként a magyar kosárlabdáról is. Hill és Fenner a közelmúltban fejezte be egyetemi tanulmányait és sportolói karrierjét az egyetemi ligában, az NCAA-ben. Horton tavaly zárta tanulmányait, egy évet már töltött az NBA alatti ligában, a sorozat korábban D-League, legutóbb G-League névre hallhatott.

- Azért jöttem, hogy címeket nyerjek. Úgy gondolom, erre meg is lesz minden esélyem Fehérváron. Az első tapasztalataim jók, a csarnok nem nagy, nem is kicsi, a klubnál mindenki kedves és segítőkész. Meggyőződésem, jó helyre kerültem. A magyar kosárlabdáról nincsenek információim, az országról sem sok. Azt természetesen tudom, hogy az egyik legsikeresebb magyar egyesület, tavaly bajnok és kupagyőztes lett - mondta Chris Horton.

- Érdeklődéssel várom a fehérvári évet, túl sok információval én sem rendelkezem első, külföldi csapatomról, a nyáron fejeztem be szereplésemet az egyetemi ligában. Úgy gondolom, itt minden adott ahhoz, hogy sikeresek legyünk – közölte Kasey Hill.

- Amikor pályára lépek, az a célom, hogy nyerjek. Amikor kérdezik, mi az álmom, mindig azt mondom, bajnok szeretnék lenni az NBA-ben. Ez persze még távoli, most azon dolgozom, hogy sikeres legyek, címeket nyerjek az Albával - nyilatkozta D.J. Fenner. 

Forrás - albakosar.hu
Foto, Slide - Alba Fehérvár hivatalos facebook-oldala

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus