Cory Bradford 35/24-et hintett!

A kolumbiai első osztályban a Cory Bradfordot foglalkoztató Gerreros de Bogota továbbra is az élmezőnyben tartózkodik. A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy az egykor Magyarországon pattogtató amerikai játékos jól kezdte az idényt, majd emelte a szintet, ám a bajnokság 9-10. fordulójában ismét feljebb lépett, ami a mutatott játékot illeti. Mondanunk sem kell, hogy mindkét mérkőzést megnyerte csapatával, ám az elmúlt két körben becsúszott két vereség, így 9 győzelem mellett 3 vereséggel a táblázat második helyén állnak.

 

A fővárosiak a 9-10. fordulóban két egymást követő napon fogadták az Aguilas csapatát. Az első találkozót a védekezésével nyerte meg Bradford együttese, ugyanis a Bogota 25 eladott labdát hajszolta bele a vendégeket. Az amerikai hátvéd annak ellenére zárt 22 ponttal csapata legeredményesebb játékosaként, hogy mezőnyből mindössze 33%-os pontossággal tüzelt (12-ből 4), ám mind a 10 büntetőjét helyére küldte, továbbá leszedett 5 lepattanót, kiosztott 3 gólpasszt, kiharcolt 4 faltot, szerzett 3 labdát, és csak kétszer adta el a játékszert a 94-81-re megnyert mérkőzésen.

A másnapi találkozón elképesztő dobópárbajnak lehetettek szemtanúi a kilátogató szurkolók. A két csapat összese 22 hárompontos helyezett el a gyűrűkben, ám az Aguilar kosarasa, Mayfield és a Bogota játékosa, Bradford oroszlánrészt vállaltak a külső dobások értékesítéséből. Előbbi 9-ből 7-el zárt, ám őt is felülmúlta az egykori kecskeméti kosaras, aki nyolc alkalommal köszönt be a 6,75-ös vonalon túlról. Bradfordot a mérkőzés legjobbjának választották a 105-91-es hazai győzelemmel záruló derbi után. Ami nem csoda, hisz 35/24 ponttal (21-ből 10 mezőnyből, 13-ból 8 tripla, 9-ből 7 büntető), 2-2 lepattanóval és gólpasszal, 1 szerzett labdával, valamint 8 kiharcolt falttal fejezte be a mérkőzést, s egyetlen eladott labdát sem kellett felróni nála.

A Cimarrores elleni dupla meccsből nem jöttek ki jól, mindkét találkozót elveszítették. Az elsőn Bradford 14/12 ponttal (12-ből 4 mezőnyből), 7 lepattanóval és 4 gólpasszal zárt, csapata 74-77-es vereséget szenvedett. A második összecsapáson sokkal fájdalmasabbra sikerült a kudarc, mivel a lefújáskor csak egy pontos különbséget mutatott az eredményjelző a Cimarrores javára (66-67). Bradford neve mellé 13/6 pont (10-ből 5 mezőnyből), 2 gólpassz, 3 kiharcolt falt, 1 szerzett és 1 eladott labda került.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus