Csorvási Milán Szegedre igazolt!

Testvére, Levente után egy évvel a korábbi válogatott Csorvási Milán is átteszi székhelyét Kecskemétről Szegedre. A hazai nyári átigazolási piac második jelentősebb trenszferelője tehát szintén egy minőségi magasember, aki nevelőegyesületétől búcsúzik és két évre köti új szerződése a Szedeákhoz. Az 1988-as születésű, 208 centire nőtt center a gárda hivatalos honlapjának, a szedeak.hu portálnak azt nyilatkozta, hogy szimpatikus volt számára, amit a szegedi klub vezetése ajánlott számára, s az öccse miatti több látogatás alkalmával is csak pozitív benyomások érték a várossal kapcsolatban.

Dr. Kardos Péter, a Natrutex-Szedeák elnöke örömét fejezte ki az említett portálon és azt nyilatkozta, hogy a következő szezonban mindenképpen szeretne előrelépni a csapat és Csorvási Milán szerződtetése fontos láncszeme volt a tervek megvalósításának. A korábbi válogatott játékos egyébként a Kecskeméten kívül korábban csak a Sopronban pattogtatott itthon, középiskolásként pedig megjárta ez Egyesült Államok egyik - kosárlabda szempontból - neves intézményét is Virginiában. Az elmúlt idényben 22 alapszakaszmeccsen játszott a KKSE-nél és 8,5 pontot, valamint 5 lepattanót tudott átlagban felmutatni 13,5-ös VAL értékmutató mellett.

Fotó: kesport.hu



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus