Dávid újabb extrájával kaposvári siker

A II. Orosz László Emléktornán egy elég langyos első negyeddel kezdett a Kaposvár és a Jászberény, ami nem meglepő, hiszen először állt fel három légióssal mindkét alakulat, bár teljes csapatról egyik oldalon sem beszélhettünk, hiszen Soós Gábor belázasodott, így ő nem állhatott Földi Sándor rendelkezésére, a honosítás előtt álló Fekete pedig a vendéglátónál hiányzott. A második játékrészben egyébként teljes ritmusváltás történt mindkét oldalon, a 24 pontot szóró, kirobbanó formában lévő Dávid Gergely főszereplésével pedig kisebb megingás után visszavette a vezetést a somogyi alakulat, de csupán 4 pont volt közte a nagyszünetben. 

A fordulást követően az új érkezőt, Milos Markovicsot próbálgató berényiek csapatvédekezése még kevésbé működött, mint korábban, s a sérüléséből felépülő Dunn és társai picit meg tudtak lépni, majd a záró etapban nem is nagyon hagytak kétségeket a diadaluk felől. Markovics egyébként 13 egységig jutott, a hazaiaknál pedig az amerikai Dunn 14 pontja kiemelkedőnek mondható, mivel azt limitált játékidő alatt érte el - számolt be erről a kaposváriak hivatalos honlapja, a delfinek.hu. 

II. Orosz László Emléktorna

Kaposvári KK-TOP COP Security Jászberényi KSE 95 – 82 (17–14, 26–25, 27–24, 25–19)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Gelencsér, Minták, Praksch.

Kaposvári KK: Dunn (14/6), Drahos (2), Swanston (15/9), Dávid (24/3), Spica (12). Csere: Szőke (3), Kiss K. (10/6), Hendlein (5/3), Kovács S. (4), Bíró (6). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Jászberényi KSE: Rakics (12/3), Madár A. (7/3), Markovics (13), Horti (19), Dramicsanin (19/6). Csere: Szabó P. (6), Török (6/3). Vezetőedző: Földi Sándor. Edző: Horváth Balázs.

Fotó: sonline.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus