DJ Fenner is az Albánál folytatja

Chris Horton után nem sokkal hivatalossá vált, hogy DJ Fenner is a magyar bajnok és kupagyőztes Alba Fehérvár együttesénél játszik a következő idényben, amennyiben megfelel a kéthetes próbajátékon.

Az albakosar.hu számolt be erről az igazolásról is:

Kezdenek felpörögni az események az Alba Fehérvárnál, ugyanis az amerikai irányító, Kasey Hill és a center Chris Horton után a bedobó, D.J. Fenner is ellátta kézjegyével a klub által kínált megállapodást. A 23 esztendős kosaras 1993. december 7-én látta meg a napvilágot, Washington államban, Seattle városában. A települést Smaragdvárosnak nevezik, klubunk vezetői is szívből remélik, hogy Fenner kapcsán drágakőre leltek. A 198 cm magas, 93 kg súlyú sportoló újoncként érkezik az Egyesült Államokból, egyetemi tanulmányait a Nevada University-n folytatta, csapatának meghatározó tagja volt.

A megtekintett videofelvételek alapján úgy tűnik, hasonló játékos, mint a kanadai Justin Edwards, aki tavaly kulcsemberünk volt, a közelmúltban Perl Zoltán korábbi csapatához, az olasz élvonalban érdekelt Capo d'Orlandóhoz szerződött.

- Valóban vannak közös elemek a játékukban. Úgy gondolom, Edwards atletikusabb, Fenner viszont jobban bánik a labdával. Jól dob, betörései mindig veszélyesek, továbbá döntő, hogy közel két méterre nőtt, ezen a poszton kimondottan magasnak számít. A szakvezetés 2-es poszton számít rá. Kéthetes próbajátékra érkezik, velünk kezdi a felkészülést augusztus 14-én. Bízom abban, hogy meggyőzi a szakmai stábot és életbe lép a teljes szezonra szóló szerződése. Mi így készülünk – jegyezte meg sportigazgatónk, Simon Balázs az új játékos kapcsán.

Forrás - albakosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus