Dobos László és Dino Butorac a Falco új játékosai

A héten sajtótájékoztatót tartott a Falco - Dobos László a szombathelyi együttesnél folytatja, Dino Butorac pedig a csapat első légiósa.

A falcokc.com beszámolója:

Sajtótájékoztatót tartott ma a csapat vezetősége az Arena Savariában, ahol a távozók mellett már érkező játékosokról is beszámoltak.

A tájékoztatót Gráczer György nyitotta, aki beszámolt a tavalyi szezonról, kiemelte, hogy a 6. hely nagyon jó eredmény, majd elmondta, Perl Zoltánról csak egy hajszállal csúsztunk le, már minden feltételről megállapodott a csapattal, amikor közbe jött az olasz lehetőség. Bár már élő szerződése is volt, amikor próbajátékra utazott, végül elengedte a csapat, szurkolunk neki, hogy a Serie A-ban megvalósíthassa az álmait!

Emellett távozott a csapattól Will Tamás is, aki Paksra igazolt, valamint Bus Iván Nyíregyházán, Majstorovic pedig Lengyelországban folytatja pályafutását.

Kálmán László vezetésével a szakmai stáb már áprilisban megkezdte a tárgyalásokat, amelynek keretében sok fiatal Falco-nevelésű játékos szerződést kapott. Maradt a felnőtt válogatottban is lehetőséget kapó Bognár Kristóf, aki egyre jobb teljesítményt nyújt, valamint Simon Kristóf, Bazsó Brúnó, Hódi Patrik és Kovács Bence továbbra is lehetőséget kap. Saját nevelésű játékosaink közül Popgyákunik Balázs távozott, ő tanulmányai miatt Pécsett folytatja, érkezett azonban Durázi Krisztofer, aki 17 éves, és már a korosztályos válogatottban is szerephez jutott, valamint a 3x3-as vb-n is bizonyíthatott.

Az érkezők listáját Dobos László folytatja, aki 21 éves, 222 cm mags erőcsatár, és a spanyol Zaragozával van élő szerződése, ahonnan egy bajnoki szezonra vette kölcsön a Falco. A válogatott kosaras két hét próbajátékra érkezik.

Légiósként Dino Butorac az első érkező, akire leginkább Perl Zoltán kiválása miatt lesz szükség. Elsősorban kettes poszton vethető be, de irányítóként is tud játszani, ami Kálmán László számára fontos szempont volt a következő szezonra, mert korábban egy-egy játékos kiválása nagy problémát okozott az adott poszton. Butorac a svéd Södertälje Kings csapatából érkezik, ahol mindkétszer bajnok lett. Az utóbbi szezonjában 46 mérkőzésen 28 percet töltött pályán átlagosan, és 10.5 pontot, 3.4 lepattanót és 1.9 gólpasszt átlagolt. Korábban hazájában, Horvátországban megfordult a KK Jolly Jadranska Banka és a Cedevita Zágráb csapataiban is, de játszott Montenegróban valamint Grúziában is.

Végül Kálmán László azzal zárta a sorokat, hogy folyamatosan zajlanak még a tárgyalások, nem késtünk le semmiről, egy amerikai irányítóval is folynak egyeztetések. Könyörögni nem akar a csapat senkinek, szerény költségvetéssel dolgoznak, így licitálni sem szeretnének semmilyen játékosra, de Kálmán úgy gondolja, ütőképes csapat áll össze a következő szezonra!

Foto, Forrás, Slide - falcokc.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus