Dragan Alekszics újra a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője

A két napja távozó Andeas Wagner helyett újra Dragan Alekszics a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője.

A klub hivatalos közleménye:

Újabb nagy visszatérő Szolnokon: Dragan Alekszics veszi át az Olaj kispadját, miután a klub vezetősége a héten közös megegyezéssel felbontotta a német Andreas Wagner szerződését. Alekszics korábban játékosként remekelt, majd bajnoki címeket és kupákat nyert a csapattal.
 
„Az, hogy Andreas Wagner a szerződése felbontását kérte, bár a családi okait megértettük és elfogadtuk, váratlanul ért bennünket” – mondta Báder Márton, a Szolnoki Olaj KK klubigazgatója. A német szakembert ennek ellenére napokon belül sikerült pótolni.

„A Szolnoki Olaj KK 2017. július 14-én szerződést kötött Dragan Alekszics-csel a 2017/18-as bajnoki évadra” – jelentette be a klubigazgató. – „Dragan már többszörösen bizonyított az Olajbányász-családban. Klasszis játékosként szerződött Szolnokra, visszavonulása után pedig edzőként, majd vezetőedzőként segítette az Olaj gárdáját. Kétszeres Magyar Kupa-győzelemig és kétszeres magyar bajnoki címig, az EuroChallenge nemzetközi kupasorozatában pedig 2014-ben a négyes döntőig vezette csapatunkat."

A szerb szakember munkáját az eredeti terveknek megfelelően két fiatal edző, Jakab Máté és a szolnoki nevelésű Szarvas Gábor fogja segíteni az Olaj kispadján, akiknek a munkájára a klub hosszú távon is épít.

Báder Márton megerősítette, hogy a piros-feketék célja nem változott: felkészült szakmai stábbal, ütőképes, bajnokesélyes csapattal vágnak neki a szezonnak.

Szolnok, 2017. július 15.
Kiadó: Szolnoki Olaj KK

Foto, Slide - szolnokiolaj.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus