Dzunics edzővel, Albás történésekről

Dzunics Braniszláv az Alba Fehérvár vezetőedzője beszélt nekünk Hollis magyarsága kapcsán a további lehetőségekről, illetve Szabó Zsolt és Juhos Levente sérüléséről. Emellett szóba került a Kaposvár elleni előző és a Jászberény elleni kövekező bajnoki is.

- Damian Hollis magyar lesz rövidesen, erről szóltak a hírek a napokban az Alba háza tájáról. Két dolog vetődik fel ezzel kapcsolatban az emberben. Kezdjük azzal, amelyik talán kevésbé érint téged. Szerinted mennyi esélye van tényleg, hogy magyar válogatott lehessen, amihez ugye mint tudjuk FIBA döntés kellene, hiszen annak idején volt már utánpótlás amerikai válogatott? Vagy ezzel annyira nem foglalkozol?

Dzunics Braniszláv: - Igazából nem nagyon foglalkoztat ez most engem. De amúgy nyilván ez majd a szövetségi kapitány döntése is lesz, ha már ott tart a dolog. Meg ugye van Trotter, aztán Bell is, aki szóba jöhet - Trotter volt is már a nemzeti csapat tagja -, szóval nem igazán tudom, hogy lesz ez majd vele és a magyar válogatottal...

- Akkor nézzük azt, az Albát mennyiben érinti az, hogy Hollis nem foglal majd többé légiós helyet? Terveztek helyette újabb külföldit vagy sem?

DB: - Az Albánál a vezetőséggel beszéltünk erről, és arról volt szó, hogy esetleg februárban, ha az anyagi lehetőségeink is olyanok lesznek. Meg, ha úgy adódik, hogy szükség lehet az erősítésre. De addig nem tervezzük, hogy még egy külföldi jöjjön a csapathoz.

- A Kaposvár ellen olyan igazi nagy rangadót vívtatok - s nyertetek meg 3 ponttal. Ilyen meccsre számítottál az akkori listavezető ellenében?

DB: - A végjáték döntött. A Kaposvárnak is volt esélye a győzelemre, de ekkor nem ment be minden büntetőjük, mi pedig fontos hárompontosokat dobtunk. A külső dobásainknak köszönhetjük, hogy amikor hátrányban voltunk, megfordítottuk az állást. Ám ezek a távoli dobások mindig kérdésesek, mert vagy bemennek vagy nem, igazából nagyon kellett még a szív és az elszántság is, hogy nyerni tudjunk.

- Most már végképp kijelenthető, hogy az Alba ebben a szezonban a távoli dobásokra bizton számíthat, jól sejtjük?

DB: - Igen. Ez valóban kimondható. Vannak jó távoli dobóink, ráadásul most a Kaposvár ellen a talán annyira nem is a legjobb tüzérünk, vagyis az irányítónk (Moore-ról van szó - a szerk.) is 5 triplát dobott be, ami extra teljesítmény és sokat segített vele csapatán.

(Jegyezzük meg érdekességként a következőt: eddig 7 meccsen összesen 64 triplát dobott az Alba, ami meccsenként picivel 9 feletti átlag, ez pedig igen jónak mondható. Az is fura egybeesés, hogy amikor az Alba kevesebb hármast dobott - két alkalommal - kikapott, méghozzá a Sopron (5 hármas) és a Paks (6 hármas) ellen. Viszont például a Szegednek 14-et (!) vágtak Szabó Zsolték, s nyertek is 31 ponttal, de a a Körmend ellen is sikerült 13-at szórniuk, s ekkor szenzációs 118 pontig jutott a fehérvári együttes. Magyarán ha távolról "belövi" magát az Alba, sok jóra nem számíthat az adott vetélytárs.)

- Jön a Jászberény elleni ütközet, méghozzá újra Fehérváron, mint legutóbb a Kaposvár ellen. Masszív, bárki ellen versenyképes csapattá vált a JKSE. Ám ti nyilván nyerni akartok ellene...

DB: - Nem lesz könnyű meccs. A Jászberény ebben a szezonban már megmutatta, hogy milyen jó. Szépen összeszedett csapat, bár sok változáson ment keresztül a nyáron. Emellett az egyik legtapasztaltabb edző dolgozik náluk (Földi Sándor - a szerk.). Az eredményei is jók a Jászberénynek, szóval valamit jól csinálnak arrafelé...

- Térjünk vissza egy picit arra, hogy megint otthon játszotok. Ráadásul nem csak most, hanem összesen most egymás után 6 (!) alkalommal. Nyilván ez jó is, meg nem is. Például, mivel hazai mérkőzéseitek garmadája következik, s mivel jók az eredményeitek eddig, ha nem nyertek egy-két alkalommal, majd jön a kritika, hogy "na, pedig otthon játszott az Alba sorozatban hat találkozón át...". Mit gondolsz erről?

DB: - (mosolyogva) Igen, ezt lehet megkapjuk majd, de azért azt is lássuk be, hogy bár most valóban sorozatban itthon fogadjuk ellenfeleinket, de a második körben sok csapathoz utazunk majd, vagyis akkor már nem lesz olyan jó nekünk. Egyébként nyilván nem mi akartuk ezt direkt, hanem a csarnok átalakítása miatt történt így, hogy most sokszor itthon játszunk, aztán meg majd sokszor idegenben, ha eljön az ideje.

(A pontosság kedvéért nézzük, mely meccsekről van szó: volt már az Alba - Kaposvár, amit megnyert a Fehérvár, majd jön most a JKSE elleni derbi november 17-én. Aztán november 24-én a Factum érkezik, december 1-én a Nyíregyháza, december 5-én a Paks, december 9-én pedig a Szombathely. Tehát körülbelül egy hónap alatt hat hazai meccs; nem gyakori dolog.)

- Még egy dolog, a csapat hogy áll sérültekkel?

DB: Juhos Levente még szerintem nem tud játszani a Jászberény ellen, illetve meglátjuk, mikorra lesz bevethető, de ő lassan azért gyógyul részleges szalagszakadásából. Viszont tegnap megsérült Szabó Zsolt is. Neki voltak sarok problémái korábban is, és most úgy tűnik, erre rásérült. Pontos diagnózis nincs még, de nem tudom, hogy mennyire számíthatok rá majd a közeljövőben.

Fotó (1): fmh.hu

Fotó (2): albakosar.hu

Fotó (3): fmh.hu



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus