Dzunics mester és a fehérvári kérdések

Az Alba Fehérvárnál még sok nyitott kérdés van, mondta Dzunics Braniszláv, a gárda vezetőedzője honlapunknak. Hollisszal külföldiként számolnak egyelőre, Wood tipikus kettes, Cox, pedig – majd meglátják. Keller Ákos is nagy probléma a tréner számára, hisz nem tudni, hogy mit bír majd, ha belefog a komoly munkába. Ám a feladat adott, Dzunics mester tudja, most kevesebből gazdálkodhat a neves klub, s azzal kell dolgozni, aki hadra fogható.

Gyakorlatilag megelőzött a kérdéssel Dzunics edző, hiszen ő maga vetette fel, hogy „sok minden kérdéses még Fehérváron”. Továbbá jelezte „nincsenek itt titkok, amiről ne lehetne beszélni, így elmondhatom, hogy még vannak dolgok, amelyek alakulhatnak így is és úgy is”.

Röviden összefoglalva a közelmúlt eseményeit (a legjelentősebbeket), az Albától távozott El-Amin, a pontgyáros és Chism a center. Mellettük Hendlein visszatért Kaposvárra, a fiatal tehetség Madár Jászberénybe távozott, de ami a legnagyobb veszteség lehet, hogy Simon Balázs, aki posztja egyik, ha nem a legjobbja Magyarországon, szintén elment, ráadásul a rivális Szolnokhoz. A karmester pótlása volt az egyik legégetőbb probléma azóta. Közben kiderült, Keller Ákos nem tud a válogatott rendelkezésére állni, s a nyarat rehabilitációval tölti, illetve igyekszik megfelelni az USA-ban tartott campen, ám mint tudjuk, nem járt sikerrel – talán a maródi lába miatt is.

Aztán érkeztek a kosarasok: Szabó Zsolt a Falcóból tökéletes négyes (néha hármas vagy ötös) lehet, mellette Lekli József (Kaposvárról), aki meg elsősorban center, ráadásul a „nem kezdő” kategóriából. Medve Máté nyilván  a nívósabb produkcióban bízva érkezett (Jászberényben talán nem mindig használták ki kellően) mezőnyposztra, Fekete Stefán pedig az irányító poszt egyik várományosa lehet (Nyíregyházáról ment Fehérvárra), aki ráadásul nem foglal le légiós helyet.

A többieket, a külföldieket és Kellert Dzunics edzővel vettük át, kitől mit lehet elvárni, illetve hogyan alakult az Alba nyári légiós-keresője.

Dzunics Braniszláv: - Aki először jött hozzánk irányítónak, Turner, ő ugye már hazament (Josiah Turner anyaga itt olvasható). Nem tudott a klubvezetés vele közös nevezőre jutni. Nem volt meg a kompromisszumra való hajlam benne. Igazából nem az én tisztem eldönteni, mi volt jogos a kérései közül, s mi nem, de tény, hogy a tudása alapján nem lett volna vele gond, ám a sok vita miatt, illetve azért, mert tudtuk, korábban, Amerikában is voltak fegyelmi gondjai, úgy döntöttünk, jobb, ha most válunk el, mint később.

- Akkor kik lehetnek az Alba légiósai, illetve Hollis, aki tudvalevő, hogy egy ideje a magyar állampolgárságra vár, lehetséges, hogy nem foglal majd külföldi helyet?

DB: - Sorrendben haladva az időben, a második Hollis volt, aki érkezett. Vissza, gyakorlatilag. Őt nem kellett bemutatni, tudtuk, mire képes. Viszont azt mondom, biztos, hogy úgy indulunk el a szezonban, hogy ő légiós. Van rá némi esély, hogy később magyar lesz, de én azt mondom, az van, ami van, tehát ő most külföldi, s a rajt idején is az lesz, ez szinte biztos. Rajta kívül kell még két külföldi a keretbe, de bizony sok nyitott kérdés van még. Próbajátékon van Cox (Cor-J Cox, róla itt írtunk már). Az ő sorsa szerintem hétfőn dőlhet el. Most ugye hétvégén Levicén játszunk egy tornán, s meglátjuk ott még hogyan teljesít. Az eddigiek alapján atletikus, de kicsit tapasztalatlan még, és szerintem kicsit képzetlen. De meglátjuk. Aztán tovább nézve a játékosokat, Fekete Stefánt is ismerjük Nyíregyházáról (katt ide a Feketéről szóló beszámolónkhoz), őt sem nagyon kell megnéznünk, ahogy Hollis-t sem, de azért ő is próbajátékon van. Szerintem Léva után az ő dolgáról is dönteni fogunk.

- Mielőtt folytatnánk a sort, annyit hadd kérdezzek, hogy az eddig tapasztaltakból kiindulva Fekete az a típusú irányító, akire szükséged van vagy még meglátod?

DB: - Fekete annak idején is szóba került már, mikor Simon Balázs is itt volt, hogy az ő cseréje legyen. Na most a legjobb magyar játékosunk elment, s őt nem lehet pótolni, ezt mondjuk ki. Ahogy annak idején mondtam, nincs egy másik Hanga, úgy nincs egy másik Simon sem. Fekete esetében még ki kell derülnie, hogy ő el tud-e itt viselni egy akkora terhet, hogy első számú irányító legyen, sok játékperccel vagy nem? Ez is egy újabb nagy kérdés. Az viszont nem kérdés, hogy használható ember, csak még nem tudom, hogy mennyire.

- És akkor mi a helyzet a legújabb fiúval, Wooddal?

DB: - Ő most érkezett csak, keveset láttam belőle. Ami biztos, hogy ő is atletikus, és jó egyetemi csapatból érkezett (Brandon Woodról itt írt a Kezdő5). Nála a próbajáték hosszabb lesz, olyan október elejére dőlhet el, hogy marad-e. Annyit mondhatok most róla, hogy tipikus kettesnek tűnik, aki képzett kosaras.

- Van egy Keller Ákosa is az Albának, akivel kapcsolatban további kérdésként merül fel, hogy mennyire lesz bevethető a bajnokság során, egyáltalán milyen munkát tud most végezni, illetve, ha nem titok, milyen problémákra lehet számítani vele kapcsolatban, hiszen tudjuk, sérüléssel bajlódik már jó ideje?

DB: - Nem akarok itt sem mellébeszélni, Ákos is egy nagy probléma jelenleg. A rájátszásban is már küzdött a sérülésével, ez tudható. Aztán próbálkozott külföldön, de nem jött össze neki, nyáron alig edzett a térdfájdalmai miatt, s a válogatottban sem tudott szerepelni. A diagnózis egy bizonyos ugrótérd, ugye, ami nagyon kellemetlen, makacs sérülés, és az orvosok tényleg nem tudják egyelőre, hogy esetleg később kell-e műteni még vagy nem, s utóbbi esetben simán végezheti a feladatokat majd. Jó pár hete volt egy beavatkozás, amit azért nem neveznék műtétnek, csak kitisztították a térdét, utána az orvosok azt mondták, ha majd elkezd keményen dolgozni vele, kiderül, hogyan alakul a sorsa tovább.

- Adódik a kérdés: mikor kezd el komolyabban dolgozni, edzeni, Ákos, hisz ezután látható majd a tréner számára is, hogy mennyire számíthat kulcsemberére a későbbiekben?

DB: - Jó kérdés. Egyelőre egyedül rehabilitál, és néha beszáll a közös gyakorlásokba is, de igazából semmi komoly. Viszont terveink szerint a jövő héttől fokozatosan be tud állni majd, és egyre többet csinálhat a tréningeken. Utána pedig meglátjuk, hogy miként reagál erre a szervezete.

- Milyen alapvető tervei vannak a klubnak arra, ha esetleg beválnak a mostani légiósok és Keller Ákos is felgyógyul? Akkor késznek tekinthető a keret vagy lesznek még kiszemeltek? Emellett, ha Ákos visszatérése csúszik, kikre hárulhat nagyobb szerep a posztján?

DB: - Mint mondtam, ez egy ilyen idény előtti időszak, amelyben sok a kérdés még. Bizonyára az anyagi helyzet sem olyan rózsás, mint volt korábban, ez is közrejátszik, hogy lassabban megy az építkezés. Ám, ha minden összeállna, szerintem a légiósok hárman lehetnének a mezőny posztokon és Ákossal is számolok, hogy tud majd játszani. Ha nem, akkor Lekli József mindenképpen ott van, ne felejtsük, ő jó center, illetve Keller Vidor is, de ő még nem olyan, mint a bátyja. Ám a kosárlabdában van olyan is, hogy két négyessel áll fel egy csapat, s úgy kell megoldani a feladatot.

Köszönjük az interjút!

Fotó: albakosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus