Dzunics távozik az ASE-tól

Dzunics Braniszlav már biztosan távozik az Atomerőmű SE együttesétől - egyelőre még nem tudni, hova.

A teol.hu interjúja:

– Ezek szerint távozik?

– Igen, eldöntöttem, hogy nem maradok Pakson – felelte Dzunics Braniszlav, akit Belgrádban értünk utol telefonon. – Tóth János szakosztályelnök szerette volna, hogy maradjak, de már vele is közöltem, hogy máshol képzelem el a jövőmet. Jól éreztem magam Pakson, kitűnő volt a kapcsolatom a vezetőséggel, s a pályán is sikeresek voltunk. Tavaly ezüstöt, idén bronzérmet szereztünk a bajnokságban, de vágyom a levegőváltozásra, az új kihívásra!

– Kosaras berkekben azt beszélik, hogy a Körmend és az Alba is hívja. Ráhibáztunk?

– Mindkét csapattól kerestek, ez igaz, de nincs szó megállapodásról. Nagyon régóta élünk Magyarországon a családdal, lassan le kellene telepednünk valahol. Nem titok, Székesfehérváron éreztük magunkat a legjobban. Bajnokságot és kupát nyertem két éve az Albával, a vezetők is nagyon szeretnék, hogy visszatérjek. De még egyszer mondom, egyelőre nem dőlt el semmi.

– Külföldi csapatokról is suttognak...

– Vannak külföldi megkereséseim is, de erről nem szeretnék többet mondani. Két héten belül el fog dőlni, hogy hol folytatom.

– Csalódott a bronzérem miatt?

– Egyáltalán nem! Benne van a pakliban, hogy az elődöntőben találkozol egy olyan csapattal, amelyik jobb nálad. Velünk is ez történt, a Kecskemét az öt meccses párharcban jobbnak bizonyult. Nincs ebben semmi rendkívüli. Egyáltalán nem vagyok elégedetlen a harmadik helyezésünkkel, a soproniak elleni két meccsért pedig külön is jár a gratuláció a fiúknak!

– Sokak szerint az Atomerőmű SE-nek a döntőben lett volna a helye!

– Felesleges ezen rágódni! Most már amúgy sem tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha nincs a sok sérülés, ha nem dől ki hosszú időre például Jarrod Jones, Jeremy Wise, vagy Tóth Ádám. Szerintem az újdonsült bajnok Szolnoki Olaj is megérezte volna, ha Báder Márton, Keller Ákos, vagy Vojvoda Dávid, esetleg egyik meghatározó légiósa hosszú időre megsérül. Velünk most ez történt.

– Az mennyire zavarta meg a csapatot, hogy szezon közben azt beszélték, kiszáll a főtámogató, veszélybe kerül a paksi kosárlabda?

– Őszintén mondom, ez nem volt hatással a teljesítményünkre. Az anyagiak a vezetőinknek köszönhetően biztosítva voltak, a játékosok hozzáállásán, munkáján semmit sem lehetett érezni. Ezért le a kalappal előttük.

– Azt azért nem tagadja, hogy voltak összezörrenések. Szabó Zsolttal kapcsolatos afférjáról a sajtóban is írtak, de úgy tudjuk, Körtélyesi Gergellyel sem volt éppen felhőtlen a viszonya. 

– Senkivel sem vesztem össze, de erről többet nem szeretnék mondani.

– Azt azért megmondja, hogy ön szerint ki volt a szezon legjobbja?

– Nagyon nehéz egy embert kiemelni, hiszen olyan rendszerben játszottunk, amelyben a csapatjátékon volt a hangsúly. Mindegyik mérkőzésen akadtak olyanok, akik többet tettek hozzá a csapat teljesítményéhez. Összességében azt mondhatom, hogy a játékosok egyénileg is jó szezont zártak. A középszakaszban nem voltunk könnyű helyzetben, de bravúros győzelmeket arattunk. Ha azok nem jönnek, most lehet, hogy bronzról sem beszélhetnénk. Csakis a játékosaimnak volt köszönhető, hogy ebben a szezonban érmet tudott nyerni az Atomerőmű SE!

Forrás - teol.hu
Foto, Slide - Molnár Gyula

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus