EC:Temesvár-Körmend - nyilatkozatok

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Lami-Véd Körmend csapata több év kihagyás után vereséggel tért vissza a nemzetközi porondra. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón az együttesek vezetőedzői, illetve egy-egy játékos nyilatkozott. Az általuk elmondottakat az alábbiakban olvashatjátok.

Hencsey Tamás, a Lami-Véd Körmend vezetőedzője:

"A mérkőzést a lepattanózás és a védekezésben elkövetett buta hibák miatt vesztettük el. Az is sokat számított, hogy az ellenfélnél hat idegenlégiós játszhatott. Úgy gondolom, hogy a Szolnok és az Oldenburg lép tovább a csoportból."

Matthew Shaw, a Lami-Véd Körmend játékosa:

"Nagyon kemény első mérkőzésen vagyunk túl, de jó tapasztalatokat hozott számunkra. Mély benyomást tett rám ez a sorozat, de nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni a nyitányon. A lepattanók jelentették a különbséget. Hagytuk őket dobni, melyet kihasznált ez a nagyon atletikus csapat."

Predgar Bandjarevic, a BC Timisoara vezetőedzője:

"A legfontosabb tény, hogy nyertünk, de nem vagyok elégedett a pályán mutatott játékkal, nyomás alatt játszottunk. Általában kiegyensúlyozott a játékunk, de ma fent és lent is voltunk. Nagyon sok elhibázott támadásunk volt, van még mit javulnunk."

Delvon Johnson, a BC Timisoara játékosa:

"Nagyon agresszívek voltunk védekezésben, sok lepattanót szereztünk, amik megkönnyítették a támadásainkat, tudtunk könnyű kosarakat szerezni. Nehéz mérkőzésre számítottam, ami jó tapasztalatokat hozott a csapatomnak és nekem is."


Fotó - bckormend.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus