Egy hajszálon múlott...


Debrecenbe kéne menni, törököket kéne verni - többek között ez a rigmus verte fel a szolnoki utcák csendjét péntek délután fél kettő magasságában. A vasútállomásra vonuló Olaj B-közép már ekkor elkezdte csapata buzdítását, amit a Főnix Csarnokba érkezve folytatott. A kifutó csapatokat dobok döreje és a Metallica legendás számának logón kifeszített szavai fogadták: "Nothing Else Matters!" - "Semmi más nem számít! Csak az Olajka, tette hozzá több ezer torok az ismerős dallamot. Remek hangulatban kezdődött a csata a döntőért.

Báder ütötte el a labdát a feldobásnál, de Trotter triplája lejött a gyűrűről - a túloldalon viszont Arroyo alley-oopját Mensah-Bonsu tette a helyére. Báder hamar megszerezte az Olaj első pontjait, ám a jó kezdést nem követte hasonló folytatás, sora jöttek le a dobások mindkét oldalon, és Nikolov is hamar összeszedte első személyi hibáját. A legjobbkor érkezett az EuroChallenge legjobb tripladobója, Horváth Ákos egy kinti dobással. A törökök közben Erceg és Arroyo révén tartották az egál körüli eredményt - ugyanakkor rengeteg könnyű dobást hibázott a Besiktas (5-6). Ekkor azonban beindult az Olaj, Nikolov is bevert egy hármast, majd Mills csinált remek 2+1-es akciót (11-6). A rutinos Hawkins betöréses ziccerrel hűtötte le a kedélyeket, ám Horváth Ákos sem akart lemaradni, szinte lemásolta az akciót (13-8). Báder lejött pihenni, cseréje, Grebenár pedig rögtön bemutatkozott, parádésan blokkolta Mensah-Bonsut - brusztolás jellemezte ezeket a perceket, de jól jött belőle a Szolnok, tartotta 5 pontos előnyét. Jogosan kért időt a Besiktas, és meghallgatásra találtak edzőjük szavai, előbb kivédekeztek egy támadást, majd Erceg harcolt ki faultot Nikolovon - a bolgárnak ez már a 2. hibája volt, le kellett ülnie. Az Olaj teljesen leblokkolt támadásban, a törökök pedig büntetőkkel kapaszkodtak, majd ki is egyenlítettek (13-13). Grenebár a legjobbkor tett vissza egy lecsorgó labdát, majd Gay tette jóvá hibáit (kétszer is kilépett) egy tempóval - 17-13-ra vezetett az Olaj a kisszünetben.

Arroyo szép tempójával kezdődött a 2. negyed, de a belelendülő Gay triplával jelentkezett - ám Hawkins megint a legjobbkor állt bele a hármasba, így nem tudott meglépni a Szolnok (20-18). A visszatérő Báder előbb homályt dobott, aztán viszont 4 pontot szerzett, és szorgalmasan szedte a pattanókat is. Szépen csordogált a meccs, ám Trotter 2. faultja a 14. percben nagyon rosszul jött, így a 4 gólpassznál járó irányítónak le kellett ülnie. 24-20-ra ment ekkor az Olaj, ám ekkor megindult a Besiktas: Trotter nélkül elég szárnyaszegetten támadott a Szolnok, miközben Mensah-Bonsu újra megtépkedte a gyűrűt, majd Báderen bemutatott 2+1-es játékával egy pontra felzárkózott a török gárda. Báderre ráfújtak egy támadót is, majd Dagli pontjaival átvette a vezetést a vendégcsapat. Pór Péter időkérése sem használt, a Besiktas tartotta a minimális előnyt. Mills jól érezte, hogy statikus az Olaj játéka, gyorsan kiharcolt két büntetőt - a pattanóharcban viszont nem állt jól a gárda, a törökök 11 támadólepattanót szedtek az első félidőben (30-33).

Elrontott támadásokkal indult a 2. félidő, végül Báder harcolt ki két büntetőt - de csak az egyiket dobta be. Két perc után született meg az első mezőnykosár török oldalon, de Erceg rögtön büntetett egy elrontott alapvonali bedobás után. Báder ziccere nagyon kellett, az Olaj nagyembere ekkor mindkét oldalon jól teljesített - Nikolov pedig kintről szórt be egy triplát (36-37). Arroyo rutinosan beüttette Trotterrel a 3. faultot, de Obie sem tétlenkedett: Mensah-Bonsu 4. személyijét szedte össze rajta (38-39). 40-41-nél kisebb intermezzo zavarta meg a meccset (a török kispad értetlenkedett egy sort, amikor lejárt a támadóidejük - majd a magyar, amikor Grebenárt mészárolták le büntetlenül). A kis cirkusz megzavarta a hazaiakat, a Besiktas pedig sorozatban 6 ponttal büntetett (40-47), és megnyugtató előnyt szerzett az utolsó játékrészre.

Az addig eléggé csendes Kemp hármasával rögtön 10 pontra nőtt a török előny, de Horváth triplája visszahozta a reményt. Ekkor pár perces kosárcsend következett, amit Gay hármasa tört meg - 4 pontra jött vissza a Szolnok - ki más, mint a rutinos Arroyo dobott ziccert válaszként (46-52). Besiktas időkérés után Trotter harcolt ki 3 büntetőt, amit be is dobott, de Erceg sem maradt le, ő két szabaddobást tett a helyére, majd sima ziccert szerzett egy lerohanás végén. 49-56-nál Pór Péternek időt kellett kérnie, 5 perc volt hátra ekkor. Nikolov triplával zárkóztatta csapatát, majd ugyanő dobott egy kettest is - hirtelen 2 pontra olvadt a Besiktas előnye. Az óriási hangzavarban a törökök eladták a labdát, Mills viszont nem hibázott: egyenlített a Szolnok! A következő percekben Trotter volt a főszereplő: előbb beütötte 4. hibáját, majd ő egyenlített ki - Gay azonban ártatlan szituációban odaütött Ercegnek, aki köszönte szépen, és mindkét szabaddobást beverte. Ekkor a Szolnok két dobást is elrontott, 1:09-cel a vége előtt pedig a Besiktas kért időt, megbeszélni a következő, nagyon fontos támadást - sikerült. Arroyo ugrasztotta meg Trottert, aki beütötte 5. hibáját, Arroyo pedig nem hibázott a vonalról. Noha a túloldalon Erceg 10 másodperc alatt 2 faultot is kapott, és Mills két pontra visszahozta a Szolnokot, a következő támadásnál Báderre olyan faultot fújtak, ami eléggé véleményes volt - Arroyo-nak ezen a szinten ez ajándék volt. 11 másodperc volt hátra, és bár a Szolnok még megpróbált bedobni egy faultos hárompontost, a Besiktas okosan védekezve ezt nem engedte - összességében két nagyon rosszul játszó csapat találkozóján a végén a nagyobb nemzetközi rutin döntött.

Eurochallenge Final Four, 1. elődöntő

2012. április 27. Debrecen Főnix Csarnok, 3000 néző
Vezette: M. Perez, Rocha, Trawicki

Szolnoki Olaj KK – Besiktas Milangas 60-64 (17-13, 13-20, 10-14, 20-17)

Szolnok: Trotter 7, Mills 9, Horváth Á. 10/6, Nikolov 13/9, Báder 11. Csere: Vezetőedző: Grebenár 2, Fodor M., Gay 8/6, Vezetőedző: Pór Péter.

Besiktas: Arroyo 10, Hawkins 13/3, Cetin, Erceg 17, Mensah-Bonsu 13. Csere: Dagli 8, Kemp 3/3, Yagmur. Vezetőedző: Ergin Ataman.


Pór Péter: Szeretnék gratulálni a Besiktasnak a döntőbe jutáshoz. Igazolták hírnevüket. Ha többször találkoztunk volna, akkor is ez lett volna talán a legszorosabb eredmény. A második esélyekből sok pontot kaptunk, sok támadólepattanót szedtek. Emellett nagyon keményen és jól védekeztek, mi pedig nagyon rosszul dobtuk a triplákat. Jól küzdöttek a fiúk, mindenki kiadta magából a maximumot, büszke vagyok rájuk!

Ergin Ataman: Gratulálok az ellenfélnek és a szurkolóiknak is, remek hangulatot teremtettek. Az Olaj nagyon jól feltérképezett minket. 31%-kal dobtunk, amivel nagyon nehéz nyerni, nekünk mégis sikerült. 2-3 alkalommal el tudtuk volna lépni 10 ponttal, de a Szolnok mindig visszakapaszkodott, és nagyon megnehezítette a dolgukat. Óriásit küzdöttek - de mi is. Támadásban az év leggyengébb teljesítményét nyújtottuk, ennek ellenére sikerült kiharcolni a Besiktas első nemzetközi kupadöntőjét. A szurkolókban kicsit csalódtam, mert mindenhová sokan elkísérnek bennünket - ez ma nem így volt.

Fotó: Koppányi Szabolcs (Kezdo5.hu)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus