Egy héttel az U20-as Eb előtt

Az olaszországi főpróba után csak az utolsó simítások vannak hátra a válogatott felkészüléséből, Váradi Attila szövetségi kapitány szerint a hibák kijavítására kell koncentrálniuk a hátralévő pár napban.

A Domegge di Cadoréban megrendezett nemzetközi felkészülési tornáról két győzelemmel és egy vereséggel tért haza az U20-as fiú válogatott, amely a héten Székesfehérváron edzőtáborozik, és itt alakul ki majd a július 8-án kezdődő Európa-bajnokságra utazó keret is. Ezen időszak alatt az U18-as fiú válogatottal játssza Eb előtti utolsó tesztmeccsét Váradi Attila csapata.

„Elsődleges célunk az olaszországi tornán az volt, hogy az A-divíziós mezőny meghatározó csapatai ellen gyakorolhassunk, és külön öröm, hogy a számok tekintetében is eredményesek voltunk – mondta a vezetőedző. – Az Eb más műfaj, de mindenképp bizakodásra ad okot, hogy jól tudtunk játszani ellenük. A munka nagy részét elvégeztük; a hátra lévő időben és az U18-as válogatott elleni tesztmeccsen az a célunk, hogy a tornán felszínre kerülő hiányosságainkat orvosoljuk, és szeretnénk megnézni, mennyire tudunk gördülékenyen játszani.” 

A válogatott Görögörszággal, Litvániával, Lettországgal és Nagy-Britanniával került egy csoportba, az első találkozóját július 9-én utóbbi csapat ellen vívja.

forrás: mkosz.hu

fotó és slide: Horváth Orsolya

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus