Eilingsfeld:"Javulnunk kell védekezésben!"

Eilingsfeld János, a Fortress Lami-Véd Körmend játékosa tegnap jó teljesítménnyel járult hozzá csapatának győzelméhez, nagy érdemei voltak abban, hogy a piros-feketék ki tudták egyenlíteni a Falco elleni párharc állását. A mérkőzés hangulatáról, szurkolásról, Körmend - Falco ütközetekről, és a csapatjátékról kérdeztük a fiatal magasembert.

Darian Townes faltproblémái miatt "Jones" 20 percet tölthetett a parketten, 9 mezőnykísérletéből 5 betalált, 11 ponttal terhelte meg a szombathelyiek gyűrűjét. Emellett leszedett 6 lepattanót (2 védő, 4 támadó), és 3 szerzett labdát, valamint 4 kiharcolt faltot tett a statisztikai lapjára. Rashad Bell mögött a második legnagyobb VAL értéket hozta, 17-ig jutott.

Hogy értékeled a saját teljesítményed a győztes mérkőzés után?

Jó volt a tegnapi mérkőzés, de sajnos sokat hibáztam. A büntetőzésemen kellene még javítani, de úgy érzem, hogy megfelelően küzdöttem és jól sikerült védekezésem is.

A Körmend - Falco mérkőzések tekintetében túl vagy már egy alapszakasz és két rájátszásbeli találkozón. Ezeknek az összecsapásoknak a hangulata felülmúlják azt, amit előzetesen gondoltál róluk?

A Körmend – Falco mérkőzések abszolút felülmúlják azt, amit én előzetesen gondoltam erről a párharcról. Ilyen hangulatban még soha nem volt részem kosárlabdapályán. Körmenden különösen jó, hisz itt kisebb a tér, nagyobb hangulatot tudnak varázsolni a szurkolók.

Érkezésed után nagyon gyorsan megkedveltek a körmendi fanatikusok. Gyakran éltetnek, tapssal, buzdítással honorálják játékod. Milyen volt a szurkolás a parkettről nézve?

Nagyon jó érzés volt tegnap este is a pályán lenni és játszani. Fantasztikus hangulatot csináltak ismét a szurkolóink. Kórusban skandálták a nevemet, amit ennyi embertől még soha nem kaptam meg. Köszönöm nekik ezt az élményt, sok erőt adnak!

Véleményed szerint milyen játékelemekben kellene javulnia a Körmendben ahhoz, hogy sikerrel vegye ezt a párharcot?

Jobban kellene védekeznünk és támadásban még inkább csapatként kellene játszanunk. Az utóbbi időben a támadójátékunk jobban működött és a védekezésünk is kezd összeállni.

A Körmend - Falco mérkőzésről az alábbi linken elérhető egy bővebb fotógaléria!

Fotó - vaskarika.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus