Elhunyt Weiner László - "Leó" elment

Életének 70. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar kosárlabdasport egyik legodaadóbb híve, leglelkesebb aktivistája, Weiner László

A honi kosárlabdában csak Leóként ismert sportember korábban klubszinten az OSC-hez, majd a Vasas Izzóhoz kötődött, a Megyeri úti csarnok szinte második otthona volt. Ott érte a halál a több évtizede az ő elhivatottsága, megszállottsága révén működő hajnali kosarasok baráti társaságának edzésén.

A civilben környezetvédelmi szakértőként több projektben is részt vevő Weiner László ahogy a minőségi, profi, úgy a szabadidős kosárlabda ügye iránt is a legmesszebbmenőkig elkötelezett volt. Részt vett a fővárosi streetball rendezvények és az All Star gálák szervezésében, és az ő, a sportág honi nagyságai iránt érzett tisztelete révén működött a válogatottak klubja. Ennek tagjait a szervezők rendre meghívták a streetball-fesztiválokra, valamint az All Star gálákra.

Akik közel álltak hozzá, azt mondják, a magyar kosárlabdáért önzetlenül tenni kész sportemberek utolsó mohikánjainak egyike távozott. Idén először lesz streetball sorozat és All Star gála Leó fáradhatatlan és nélkülözhetetlen, a háttérben oly fontos szervező munkája nélkül.

Werner László, Leó - nyugodj békében!
 

Fotó - hunbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus