Elment a nógrádi kosárlegenda

Forrás: Nógrád Megyei Hírlap (szerző: Balogh Tibor)

Egy bajnoki évadban ezer ponton felül dobott
Juhász Béla több mint három évtizede kosárlabdázik

A Salgótarjánban élő Juhász Béla az SKSE-ben ismerkedett meg a kosárlabdával, immár több mint három évtizede. Az 54 éves sportember még ma is aktívan játszik a Salgótarjáni Fekete-Sasok Old Boys csapatában (az SKSE több névváltozáson ment keresztül - szerk), amely a Nógrád megyei bajnokságban szerepel. A 205 centiméter magas center számtalan mérkőzésen rengeteg pontot szerzett. Még most is tartja a mintegy 120 kilós versenysúlyát. Magasságával és roppant erős testalkatával ma is úr a palánk alatt.

Juhász Béla 1948. június másodikán született Heves megyében, Kömlőn. Harmadikos volt a salgótarjáni közgazdasági technikumban, amikor Szarvas Józsefné testnevelő elvitte őt a gépipari technikumban gyakorló SKSE kosárlabdacsapatához, melynek edzője, Szarvas József volt. Az SKSE-nek 1968. január elsején lett igazolt kosárlabdázója, de még az év nyarán elvitték katonának. Zalaegerszegre vonult be, ahol kézilabdázott az NB II-ben, bunyózott a zalaiak NB I/B-s együttesében, majd az utolsó fél évben az NB I-es röplabdacsapatot erősítette, mellyel a vidék legjobbjai voltak.

– Igen, a katonaságom idején több sportágban is versenyeztem – eleveníti fel a múltat Juhász Béla. A kézilabda mellett bunyóztam is. Ugyan nem voltam képzett ökölvívó, de az alkatom meg volt, és jó ütőerővel rendelkeztem. Összesen hat meccset vívtam a nehézsúlyúak között. Ebből hármat megnyertem, egy döntetlenül végződött, míg kettőt elveszítettem, de kiütni nem tudtak. Az utolsó fél évben jól éreztem magam röplabdacsapatnál is, marasztaltak, de én hazatértem.

Leszerelése után, 1970 nyarán a salgótarjáni Koppány György fotóriporter sugalmazására került vissza az SKSE kosárlabdacsapatához. Ugyan a katonasága előtt már belekóstolt ebbe a sportágba, de ettől függetlenül nagyon sokat kellett tanulnia. Különösebb képzettsége még a mai napig se nincs ehhez a sportághoz, de az eltelt több mint három évtized alatt elegendő rutint szerzett.

– A hetvenes évek elején az NB II-ben a tabella második felében zártunk az SKSE-vel – folytatta a remek sportember. – Aztán egyre jobban összeállt a csapat, és az 1981-82-es bajnoki évadban a másodikok lettünk az NB II-ben.

A kiváló játékos ebben a bajnoki évadban összesen 1051 pontot helyezett el az ellenfelek kosarában, mely 35,3-as mérkőzésenkénti átlagot jelentett. A folytatásban több sikeres évadjuk volt a Sesével. A hosszú pályafutása során sokszor dobott negyven-ötven pontot, a legtöbbje 67 volt az NB II-ben, a Nagykőrös ellen hazai pályán. A Sese csapatkapitánya volt hosszú éveken keresztül. Többször keresték meg élvonalbeli csapatok. Mehetett volna Egerbe, Diósgyőrbe, Szolnokra, Hódmezővásárhelyre, sőt a Ganz-MÁVAG VSE-hez is. Tárgyalásokig eljutottak, de ő nem ment el Salgótarjánból. A kohászcsapat az 1990-91-es bajnoki évadban első lett az NB II-ben, s az osztályozón kivívták az NB I/B-s tagságot.

– Saját erőnkből harcoltuk ki az NB I/B-s szereplés lehetőségét – emelte ki a népszerű kosárlabdázó. – Ugyan már negyvenhárom éves voltam, de úgy gondoltam, hogy a csúcson már nem hagyhatom abba. A kemény edzések ugyan megviseltek, de azért még bírtam. Egy évet játszottam ebben az osztályban, s mérkőzések többségén a pályán voltam. Ebben a bajnoki évadban én voltam a csapatkapitány. Az ötödik helyen végeztünk, amivel éppen, hogy lemaradtunk a rájátszásról, az A-osztályba való jutásért.

,A sportember ezután pár évig vezetőségi tag volt az egyesületnél. Persze emellett szerepelt, illetve szerepel még a mai napig is a Fekete Sasok öregfiúk-csapatában, mely a Nógrád megyei bajnokságban szerepel. Időközben, 1993. március 17-én a PVSK elleni NB I/B-s mérkőzésen hazai környezetben elbúcsúztatták a magasabb osztálytól.

– Ugyan ezen a mérkőzésen már nem léptem pályára, de a közönség szeretete, hosszú perceken át tartó ünneplése, örök élmény marad számomra.
A pályafutása során számtalan élménye, érdekes mérkőzése volt, közülük hármat ragadott ki: – Igen emlékezetes számomra a Ganz-MÁVAG VSE elleni 1974-es hazai kupamérkőzés, ahol a későbbi győztes ellen 28 pontot szereztem. A hetvenes évek végén egy edzőmérkőzésen 24 pontot dobtam a Losonczyval és Recskával felálló magyar válogatottnak. Harmadikként pedig az első NB I/B-s találkozómat említeném, ahol a Falco ellen hazai pályán ugyan kikaptunk, de ebben az osztályban ezen meccsen dobtam a legtöbb pontot, szám szerint tizenhatot, és „lekaptam” kilenc lepattanót.

Salgótarján kedvenc kosarasának azonban még nem fejeződött be az NB-s pályafutása. Az 1999-2000-es bajnokságban az NB II Észak-Magyarországi régiójában szerepelt a salgótarjáni csapat, ahol ő az ötvenkettedik évében egy pár mérkőzés erejéig újra csatasorba állt. (A csapat ebben a bajnoki évadban újra feljutott az NB I/B-be, és a mai napig is ott szerepelnek - szerk.).

– Az eltelt időszakban sok játékossal játszottam, valamennyiükre szívesen emlékszem vissza – hangsúlyozta ki Juhász. – Közülük az NB II-ből megemlíteném Szert Sándor, Csuka Gábor, Boronyai Tamás, Mosonújvári Frigyes, Tóth Péter, Laczkó Sándor és Magyar János, míg az NB I/B-ből Farkas Attila, Borók László, Földesi Zoltán, Anatolij Szebta és Pável Hivrenko nevét, és még sorolhatnám tovább a neveket. Az NB-s pályafutásom alatt edzőm volt Szarvas József, Boronyai Tamás, Laczkó Sándor, Tatár István és Dániel Tamás.
Juhász Béla 1970 júniusától a salgótarjáni acélgyárban dolgozott. Aztán a kosaras klubja segítségével 1994 augusztusától a városi sportcsarnok büféjében dolgozik, 1998-tól már vállalkozóként.

– Ugyan van segédedzőim, de soha nem vonzott sem ez, sem pedig a játékvezetői pálya. Én mindig csak  játszani szerettem, és amíg bírom erővel, valamint a munkám engedi, addig rendelkezésére állok a salgótarjáni öreg sasok csapatának.

A Sújtólég Brigád, azaz a salgótarjáni B-csoportos csapat szurkolótábora az alábbi összeállítással emlékezett meg Juhász Béláról:

Nyugodjon békében!