ÉLŐ - Körmend - Factum

Ma este folytatódnak a férfi NB I A-csoportjának küzdelmei, méghozzá a 8. fordulóval, ahol ma négy összecsapást rendeznek. Közülük egyik a Lami-Véd Körmend - Factum Sport Debrecen mérkőzés, melyhez az MTE TV révén élőképes, a Rádió 8 Körmend hullámhosszán pedig hangközvetítést találnak a kosárlabda hívei.

Hazai oldalon a EC mérkőzés minimális rotációs lehetőségeit bővítheti a mai napon Hencsey Tamás mester, mely azt jelenti, hogy a kulcsemberek többet "pihenhetnek" a keddi, Oldenburg elleni EuroChallenge derbi előtt. Igaz, hozzá kell tenni, hogy Fodor Gergely csípősérüléssel bajlódik, így játéka kérdéses az esti derbin. Rajta kívül azonban mindenki egészségesen várja a mérkőzést, köztük az a Sömenek Martin is, aki a nyitófordulóban szenvedett kézsérülést.

Hiába képvisel Carter és Pettis elfogadható játékerőt, ők ketten nem tudják legyőzni az egyre inkább összeálló hazaiakat. Nagyon kell figyelnie a vendéglátóknak, nehogy meglepje őket az eddig nyeretlen Factum, de papírforma szerint hazai sikerre van kilátás. Két játékos - ideiglenesen, egy estére - visszatér korábbi állomáshelyére. Bizonyára nagy taps fogadja majd Cseh Györgyöt, és Mladenovics Dejant, akik tavasszal még a Körmend sikeréért dolgoztak.

Az MTE TV munkatársai jóvoltából mindenki nyomon követheti a találkozót, aki nem tud kilátogatni a Szentély Arénába, ezért az mtetv.eu oldalon műsorra tűzik a 18 órakor kezdődő összecsapást. Akinek csak arra lenne módja, hogy a hangközvetítést kövesse, nekik ajánljuk a Rádió 8 Körmend (99.8 MHz) élő adását.

Jó szórakozást kívánunk a mérkőzéshez!

HAJRÁ MAGYAR KOSÁRLABDA!

A közvetítésben az MTE TV médiapartnere a Kezdő5.hu. - A kosárlabda közös szenvedélyünk!


A közvetítésben a Rádió 8 Körmend (99.8 MHz) médiapartnere a Kezdő5.hu. - A kosárlabda közös szenvedélyünk!



Fotó (1.) - bckormend.hu

Fotó (2.) - mtetv.hu

Fotó (3.) - radio-kormend.hu

Fotó (Slide) - vasnepe.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus