Élőben a 2019-es világbajnokság selejtezőinek sorsolása

Ma délután 14:00-tól élőben nézhetitek a 2019-es férfi világbajnokság selejtezőinek sorsolását - kiderül, kikkel kerül egy csoportba a magyar válogatott.

A sorsolás magyar idő szerint 14:00-tól kezdődik, és az előzetes tervek szerint 14:25-től indul maga az európai selejtezőcsoportok kihúzása - elég komoly névsor fogja egyébként kisorsolni a csapatokat, hiszen az ausztrálok legendája, Andrew Gaze mellett Scottie Pippen, Yao Ming és Andrej Kirilenko fognak segédkezni ebben.

Az a 24 csapat már egészen biztosan ott lesz a selejtezőkön, akik kijutottak a 2017-es Európa-bajnokságra, így a magyar válogatottnak nincs izgulnivalója. Hozzájuk jön még az a 8 együttes, amely abból 13 válogatottból jut tovább, akik egy külön előselejtezőt vívnak a selejtezőbe kerüléséért, méghozzá idén augusztusban. A sorsolás tehát csak akkor lesz végleges, mikor kiderül, hogy az előselejtező A, B, C és D csoportjában kik végeznek az első és a második helyeken.

A sorsolás menete a következő. Lesz 8 kalap - az első hat elvileg megegyezik azzal a hat kalappal, amelyből kisorsolták az Eb-t is, tehát a magyar válogatott a negyedik kalapba kerül Oroszországgal, Szlovéniával és Grúziával, a hetedik és a nyolcadik kalap pedig az előselejtezőcsoportok első, illetve második helyezettjeit fogja tömöríteni.

(Azért csak elvileg, mert a magyarázó videó szerint a NIKE FIBA világranglista számít a kalapok besorolásánál, de ezen például Magyarország rajta sincs, hiszen 18 éve nem vettünk részt semmilyen világversenyen. Ugyanez a videó viszont egyértelműen mutatja, hogy a kalapok ugyanazok, amik az Eb-re is voltak, ami logikus is, hiszen azóta nem sokat változott az erősorrend.)

Amennyiben a magyar válogatott tényleg a negyedik kalapba kerül, akkor az is megvan már, hogy az A, a C, az E vagy a G csoportba sorsolják majd, de ennek csak technikai jelentősége van. Emellett azonban az is biztos, hogy az első (Spanyolország, Litvánia, Szerbia, Franciaország), az ötödik (Németország, Belgium, Lengyelország, Montenegró) és a nyolcadik (az előselejtezők csoportmásodikjai) kalapból kap majd ellenfelet Sztojan Ivkovics együttese, mivel az biztos, hogy az 1-4-5-8. kalapokat sorsolják azonos csoportokba, illetve a 2-3-6-7. kalapokat a másik négy csoportba. Fognak húzni egy-egy számot is a válogatottak mellé, de ez csak azt dönti el, hogy kivel milyen sorrendben kell játszani a csoporton belül.

A 32 együttesből 12 jut ki a világbajnokságra, a selejtezőket pedig idén novemberben kezdik, és 2019 februárjáig tartanak.

A sorsolás élő közvetítése:

Ha nem működik, ezen a linken tudjátok nézni:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus