Élőben a Körmend-Paks 5. mérkőzése!

Ma este három együttes továbbjutási reményeinek életben tartásáért, három csapat pedig az elődöntőbe jutás véglegesítéséért lép parkettre a Férfi NB I A-csoport rájátszásának negyeddöntőiben. A találkozók közül a Lami-Véd Körmend - Atomerőmű SE mérkőzésről, 18 óra 50 perctől élőképes közvetítést láthatnak az MTE TV jóvoltából.


A hazaiak nincsenek könnyű helyzetben, ugyanis Kutasi Gergely saroksérülése miatt csak nehezen tudta vállalni az edzésmunkát - még a járás is nehezére esik - . Továbbá Grebenár Péter betegséggel küszködik, a paksi mérkőzésen mindössze 7 percet tölthetett a parketten. Hencsey Tamás elmondása szerint több játékosai is bajlódik kisebb-nagyobb problémákkal, viszont most összeszorított fogakkal kell küzdeniük, hisz reményeik .

"Kedden is nagyon kellett figyelnem a sérültjeink állapotára, és a helyzetünk azóta sem javult - mondta Hencsey Tamás vezetőedző. - Kutasi a második mérkőzésen beinjekciózott lábbal játszott, de rosszabbodott a sérülése, ezért legutóbb nem is neveztük. Bár a sima járás is fájdalmas számára, csütörtökön is együtt edzett a többiekkel. Grebenár Péter állapota sem biztató, és nem csak az összevarrt álla miatt. Csupán öt percet tudott vállalni kedden, mert rosszul érezte magát. Most sincs jól, nem tudom, milyen állapotban lesz a mérkőzésen. Minden esetre a vereségek nem törtek meg minket. Álltunk már fel ebben a szezonban egészen mélyről, no és a rájátszásban nem igazán számít a különbség. Sajnos a támadójátékunk nem volt zökkenőmentes legutóbb, de most hazai pályán játszhatunk. Most is azt mondtam a fiúknak, amit eddig is mindig: minden mérkőzésen keményen oda kell tennünk magunkat és törekednünk kell a győzelemre. Mindent ki kell adnunk magunkból, az utolsó csepp vérünkig küzdenünk kell. Megpróbáljuk ismét új dolgokkal meglepni a Paksot, de nagyon kreatívak, nehéz ellenük játszani. Az egy-egy elleni védekezéssel van gondunk, és rengeteg gyors kosarat kapunk. Ugyanakkor a pontszerzéssel is vannak problémáink. Az első meccsen tudtunk 92 pontot dobni, akkor nyertünk is. Sok múlhat a kezdésen, hiszen legutóbb itthon az nem sikerült, gyorsan hátrányba kerültünk és onnan nehéz visszakapaszkodni. Nem vagyunk könnyű helyzetben, mégis meg kell próbálni keményen, de nem görcsösen odaállni, és győzelemre játszani." - nyilatkozott a körmendi szakember Németh Zsoltnak a vaol.hu hasábjain. 

Schmidt Béla együttese önbizalomtól duzzadva, bátorsággal felvértezve érkezik a vasi kosárfővárosba. Ellenben ők sem edzhettek teljes csapattal, mivel Tóth Ádám a maródiak listájára került, játéka erősen kérdéses a péntek esti ütközetben. Abban biztosak lehetün, hogy ha a vendégek nem tudnak úgy meglógni a piros-feketéktől, mint a legutóbbi körmendi találkozón, akkor komoly gondba kerülhetnek a tolnaiak. A hazaiak mázsázs terhek nélkül játszhatnak, ugyanis "csak" annyi a feladatuk, hogy kiszolgálják a közönséget, mely nyilván vágyik a győzelemre, sikerre, de nem támaszt hatalmas elvárásokat szeretett csapatával szemben.

Borítékolható, hogy nem lesz tükörsima mérkőzés, így izgalmakban bövelkedő összecsapásra számítsanak a kosárlabda szerelmesei. AMTE TV munkatársai jóvoltából mindenki nyomon követheti a találkozót, aki nem tud kilátogatni a Szentély Arénába, mivel az mtetv.eu oldalon műsorra tűzik a 19 órakor kezdődő összecsapást.

Jó szórakozást kívánunk a mérkőzéshez!

HAJRÁ MAGYAR KOSÁRLABDA!

 

A közvetítésben az MTE TV médiapartnere a Kezdő5.hu. - A kosárlabda közös szenvedélyünk!



Fotó (1.) - vaol.hu - Szendi Péter

Fotó (2.) - mtetv.hu

Fotó (Slide) - vasnepe.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus