ÉLŐKÉP a Szolnok - Körmendről, ITT!

Ma este élőképpel nézhetjük, ahogy a Körmend és a Szolnok megküzd egymással másodszor is a magyar bajnoki rájátszás negyeddöntőjében!

Egis Körmend - Szolnoki Olaj KK, szombat - 18:00 (MTE TV)
Játékvezetők: Kapitány G., Török R., Németh Cs., (Szabó)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_ply_5

Szerdán már az első negyedben eldöntötte a találkozó sorsát a Szolnok, tette mindezt úgy, hogy Milosevics pályára sem lépett. A védekezésbeli feladatokat annyival megoldotta az Olaj, hogy a Körmend három legjobbját, Ferenczet, El-Amint és Rakocsevicset is szoros őrizet alá helyezték, így könnyedén nyerték a párharc nyitómeccsét. Ha hinni lehet a zuhanyhíradónak, akkor a szombat esti ütközetben már a vasiak rendelkezésére állhat az első mérkőzést sérülés miatt kihagyó játékmester, Jaytornah Wisseh. A szombati az az esély, melybe bele kell kapaszkodnia a Körmendnek, ha szeretne egy bravúrgyőzelmet elérni, mert 0-2-nél, idegenben erre már kevés sansz mutatkozik. Hazai siker esetén egy újabb mérkőzéssel biztosan ajándékoznák meg szurkolóikat Ferencz Csabáék, kérdés, hogy milyen szellemben lép majd pályára a Szolnok. Sok tényező egyezése, s szerencse is szükségeltetik ahhoz, hogy a Körmend győzedelmeskedjen, de a vasi piros-feketékről tudjuk, hogy számtalanszor nyertek már olyan helyzetben, mint ahol most állnak. A Szolnok aligha akarja megadni az esélyt ellenfelének, szeretne minél előbb pontot tenni a párharc végére. Ha úgy kezdenek Lóránt Péterék, mint a Tiszaligetben, akkor joggal számolhatnak győzelemmel, de ha Aaron Mitchell fiai fel tudják venni a kesztyűt, szoros végjátékra késztetik a Szolnokot, akkor bármi megtörténhet.

A párharc állása 1-0 a Szolnoki Olaj KK javára.

A találkozót az MTE TV 17 óra 55 perces műsorkezdettel közvetíti.

A közvetítésben az MTE TV médiapartnere a Kezdő5.hu. - A kosárlabda közös szenvedélyünk!

Az élő közvetítés eléréséhez kattints a képre!

Slide - westindex.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus