Élőképpel a ZTE - Körmend örökrangadó!

Pillanatokon belül kezdődik a Zalaegerszeg és a Körmend alsóházi középszakaszbéli csatája, melyről az sem marad le, aki nem fér(t) be a zalai csarnokba, hiszen online élőképpel nézhető a derbi!

Zalakerámia-ZTE KK (10., 11-16) - Egis Körmend (7., 15-13), vasárnap - 18:00
Játékvezetők: Földházi T., Frányó P., Pozsonyi L., (Bukta)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_2phl_22

Legutóbb Körmenden találkoztak egymással a csapatok, amikor Kámán emlékezetes, utolsó másodperces triplájával nyertek a kék-fehérek. A 112. örökrangadóra mindkét fél kiemelten fontos találkozóként tekint. A vendégek már megnyertnek tűnő mérkőzést veszítettek el szerdán, a Péccsel szemben. Lélektani szempontból nagyon mélyen vannak a piros-feketék, előnyük már csak két győzelem a Baranya megyei csapat előtt, ezért nagyon fontos lenne számukra, hogy legyőzzék a ZTE-t, mely az elmúlt két találkozásuk alkalmával rendre győztesen hagyta el a parkettet. Ha Rakocsevics húzódása, bokasérülése ellenére tudja vállalni a játékot és olyan védekezést produkálnak a vendégek, mint szerdán az első félidőben, akkor lehetnek győzelmi esélyeik. A ZTE-nek nem volt sok sansza a Jászberény vendégeként, nem volt esélyük Gáspáréknak az idegenbeli győzelemre. Ám a forduló utolsó találkozóján hazai pályán lépnek parkettre, ahol még veretlenek a középszakaszban, aligha szeretnék feladni ezt a jó sorozatot, főleg úgy, hogy soros vendégük még nem nyert idegenben a bajnokság ezen szakaszában. A Körmend ellen rendre jól megy a zalaiak légióstriójának, ha ez vasárnap este is így lesz, akkor hatalmas javulás szükségeltetik a vasiak részéről ahhoz, hogy győzelemmel távozzanak riválisuk otthonából.

A találkozót az MTE TV 17 óra 55 perces műsorkezdettel közvetíti.

A közvetítésben az MTE TV médiapartnere a Kezdő5.hu. - A kosárlabda közös szenvedélyünk!

Az élő közvetítés eléréséhez kattints a képre!

Fotó: zaol.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus