Erősít a Körmend EC ellenfele!

Két rutinos és egy fiatal játékossal kötött szerződést a Lami-Véd Körmenddel egyező EuroChallenge csoportban szereplő Gaz Metan Medias. A román együttes továbbra is adós a sztárigazolásokkal, mivel eddig legfeljebb hasznos kiegészítő embereket csábított magához.

Egy hete bővebben foglalkoztunk a magyar csapatok EC ellenfeleinek játékosmozgásaival. Akkor még csendesnek lehetett titulálni a román csapat addigi tevékenységét a játékospiacon. Most sem kavarták fel túlzottan az állóvizet, de legalább az információra éhező szurkolóknak szolgáltattak egy időre beszédtémát.

A három újonnan szerződtetett játékos közül a legnagyobb fogás a rutinos, 33 éves szerb magasember, Slavisa Bogavac, aki tavaly a lengyel élvonalban, a KS Rosa-Sport Radom csapatánál teljesített szolgálatot. 32 mérkőzésen 8,8 pontot (47,3% mezőnyből, 36,2% hárompontosból, 73,7% büntetőből), 3,9 lepattanót átlagolt. A 2012/13-as idényt újoncként teljesítő gárda 10. helyen végzett, így bentmaradt a lengyel élvonalban.

Rajta kívül a tavaly Marosvásárhelyen pattogtató - 40 mérkőzésen 7,1 pontot és 4,3 lepattanót átlagoló-, 34 éves Liviu Dumitru, és a 20 éves, többszörös utánpótlás-válogatott Horia Cristiean tette át székhelyét a Gaz Metanhoz.  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus