Factum-Alba, de Fehérváron!

A Factum Sport idegenben játszik ismét, holott otthon fogadhatná az Alba Fehérvárt a soros bajnoki meccsén. A pénteki találkozót tehát a fehérvári Vodafone csarnokban rendezik meg 18 órától.


A Factum Sport hivatalos honlapján megjelent nyilatkozatot egy az egyben közöljük a fenti hír kapcsán.

"A Factum Sport a következő, pénteki bajnoki meccsét NEM ITTHON, hanem SZÉKESFEHÉRVÁRON játssza le, feladva pályaválasztói jogát. Egyszer már bejött... (Magyar Kupa első meccs).

A klub erőn felül dolgozik azon, hogy a lehetőségekhez képest a legtöbbet hozza ki ebből a szezonból, illetve, hogy sportszerűen lejátssza a mérkőzéseit. Ez azonban néha ilyen kompromisszumokkal jár.

Az Alba Fehérvár belement abba (s az MKOSZ is jóváhagyta), hogy a mérkőzés az eredeti kiírás szerinti napon, de az Alba csarnokában kerüljön megrendezésre. Kezdési időpontok: február 15. péntek, 15:15 (U23) és 18:00 (NB1A).

Bár megfogyatkoztunk kissé, de egyáltalán nem kikapni utazunk Fehérvárra. Ahogyan a klub vezetése is igyekszik mindent megtenni az egyesületért, úgy a csapatunk is amit csak lehet ki fog hozni ebből a bajnokiból (pontosabban mindkét találkozóból, a kicsikén és a nagyokén is).

Szurkolóinktól elnézést kérünk, hogy ez így alakult, de szükséges döntéseket kell hozni időnként a távolabbi célok elérése érdekében.

Hajrá, Factum!"

Eddig tart az idézet a debreceniek portáljáról. A találkozó játékvezetői küldését esetleg befolyásolhatta volna a változás, de mint az MKOSZ Versenyirodától megtudtuk ilyen közel a mérkőzéshez nem változtatnak már a sporik és a kirendelt komisszár személyén.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus