Farkas Attila visszatér Körmendre

Az ebben az idényben Veszprémben játszó Farkas Attila visszatér Körmendre, két MAFC-játékos pedig a veszprémieknél folytatja karrierjét.

A veszprémi együttes hivatalos honlapja, a veszpremkosar.hu beszámolója:

Kezdjük a sort a távozókkal, mindenekelőtt Farkas Attilával, aki alig fél éve csatlakozott Petőfi-edző garnitúrájához. A 28 éves kosárlabdázó a bajnokság eddig eltelt részében nem csak a gárda, hanem az NB I/B Nyugati-csoportjának legjobb pontszerzője. Mérkőzésenként huszonegy pontot – s nyolc lepattanót – átlagolt, a Falco KC Szombathely II-nek 32, a Motax-Concordia KC Pápának és az MTK-Törökbálintnak 28, a Széchenyi Egyetem Győri KC-nak és az Oroszlányi SE Lionsnak 23, míg a MAFC II-nek 21 pontot dobott. A játékost nemrég az A-csoportos Egis Körmend nézte ki magának. Mivel a veszprémi klub vezetői a sportoló érdekeit tartották szem előtt, közös megegyezéssel szerződést bontottak, vagyis nem gördítettek akadályt Farkas elé, hogy visszatérjen a vasiakhoz. Ám pénteken még láthatjuk – igaz, utoljára – az eddig remeklő Vertetics-Kámán-Farkas tengelyt.

Kelemen Bálint másfél éve mutatkozott be a mieinknél. Miután a 20 éves fiatalember a jövőben Budapesten folytatja a tanulmányait, ő is eligazol tőlünk. Persze az igazsághoz tartozik az is, hogy a zajló kiírásban elmaradt azon statisztikai mutatóktól, amiket az előző évadban produkált (ősszel 1,8 pontot és 2,3 lepattanót átlagolt találkozónként, míg a mezőnyből 17 százalékos pontossággal célzott). Takács András és Czakó Tamás ugyancsak elbúcsúzott a társaktól, de mint megtudtuk: a viselkedésükkel és a mentalitásukkal a közelmúltban voltak gondok – a tehetséges spílerek nem tudták feldolgozni, hogy mostanság más a szerepkörük. Ők szabadon mehetnek el, más kérdés, hogy Takács az egyetem iskolai körében továbbra is játszik. A 23 éves Takács 2011. őszén debütált a megyeszékhelyünkön, s a legutóbbi szezonban az együttes egyik kulcsembere volt. A 2014/2015-ös idényben hat pont és öt lepattanó volt az átlaga, s a mezőnyből 50 százalékkal célzott. A 24 éves Czakó is akkor „adta elő magát” Veszprémben, mint amikor Takács, s sokáig remekül muzsikált. Az oroszlányi szezonnyitón még 15 pontot hintett, ám utána nem tudta állandósítani a jó formáját (átlaga: hat pont és 2,8 lepattanó, igaz, 65 százalékkal a mezőnyből).

Szerdán az első osztályú MAFC két alkalmazottja érkezett veszprémi próbajátékra, s mint utóbb kiderült: a rögtönzött teszten mindketten megfeleltek. A 28 éves Fekete Csaba (202 centi, 92 kiló) kétszer szerepelt a jogelőd VESC-ben, először 2008 és 2010 között, majd a 2011/2012-es évadban (utóbb meghatározó volt a 9,5-es pont és 9,3-as lepattanó-átlaga). A főként négyes poszton bevethető sportoló korábban megfordult a második ligás Fehérvár Kodolányiban, a Fehérvár KC-ban és az MKB Euroleasing FKC-ban. A MAFC-cal feljutott ugyan az élvonalba, ám ott már nem hozta a korábbi indexeit, persze túl sok játéklehetőséget sem kapott. A nálánál egy évvel idősebb Szabó Tibornak (212 centi, 112 kiló) szintén kevés ideje volt a bizonyításra. A center hajdan erősítette a Gödi SE-t, az Albacompot, a Fehérvári Kodolányit, a Fehérvár KC-t, a Debreceni Egyetem KE-t, a Kecskeméti KSE-t és a T.O.M. Controllt.

– A fővárosból érkezett sportolók jó képességűek, nincsenek rossz erőállapotban, és bár aligha dobnak nyitányként 20-30 pontot, velük javulhatnak a variációs lehetőségeink – mondta Petőfi Áron. A taktikát még nem ismerik, de mi bízunk bennük. Elöljáróink azon dolgoznak, hogy pénteken már bemutatkozhassanak a szurkolóinknak. A vezetőkkel abban maradtunk, hogy a vérfrissítés még jól is jöhet nekünk, főleg, ha a közeljövőben sikerül igazolnunk egy újabb fiatalt. Dolgozunk az ügyön, hiszen nem változtak céljaink: eztán is ott akarunk lenni a csoport első négy helyezettje között.

Forrás - veszpremkosar.hu
Foto, Slide - veol.hu

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus