Fejesugrás - a tenger helyett az ismeretlenbe

Délután a pécsi lányok is edzettek egy jót a rekkenő hőségben egy spliti általános iskola tornatermében - bár a mi iskoláink tornatermei lennének ennyire készek kiszolgálni (kis)diákjainkat. Kora este sorsoltak az egyetemi Eb-n, elkészült a csoportbeosztás.

Míg délelőtt a debreceni srácok izzadtak a tornateremben, a pécsi hölgyek kellemes tengeri fürdőzésen vettek részt. Délután a két magyar bajnokcsapat játékosai, vezetői "helycserés támadást" hajtottak végre.  A női egyetemi bajnok tréningje lefutásokkal kezdődött, majd futóiskola következett. Ezt követően indításos gyakorlatokat vezényelt Tálos Zoltán, külön kiemelve a sebesség és a pontosság jelentőségét. Az indításos gyakorlatok egyre összetettebbekké váltak, fokozatosan nőtt az iram, az intenzitás.

Következett a létszámfölényes helyzetek gyakorlása, majd dobó gyakorlatokkal zárult a foglalkozás.

A tréning után a tornát megelőző nap legnagyobb érdeklődéssel várt eseményére, a sorsolásra került sor.

Elsőként a 12 női csapatot sorsolták négy darab hármas csoportba. A pécsi csapatot utolsó előttinek húzták ki, tehát Tálos Zoltán tanítványai a C jelű hármasba kerültek, amelyben már ott volt a lengyel konini és a spanyol valenciai egyetem csapata, tehát lengyel és spanyol együttessel néz majd farkasszemet a magyar női egyetemi bajnok.

Ami a debreceni srácokat illeti, az ő együttesüket a négy kiemelt után rögtön másodikként, a Moszkvai Testnevelési Egyetem csapata mellé rendelte a sors(olás), a B-csoportba. A következő körben a három német együttes egyike, a Karlsruhe Egyetem csapata került Dr. Nagy Ágoston együttesével egy csoportba. A négyes utolsó tagjának kisorsolása igen érdekes, hogy azt ne mondjuk fordulatos volt. Kihúzták ugyanis  Kölni Egyetem együttesét, ám ezt az eredményt azonnal annullálta is a szervező bizottság, két csapat egy országból ugyanis nem kerülhet egy csoportba. Két csapat jöhetett még, s úgy érezzük, kedvezett a szerencse a debrecenieknek, hiszen a portugál Coimbra Egyetem csapatát húzták ki - illetve be - hozzájuk a Párizsi Egyetem csupa tagbaszakadt, erőtől duzzadó, színes bőrű kosarasok alkotta gárdája helyett.

A magyar csapatok csoportbeosztása.

Nők, C-csoport: Konini Egyetem (lengyel), Valenciai Egyetem (spanyol), Pécsi Egyetem

Férfiak, B-csoport: Moszkvai Testnevelési Egyetem (orosz), Debreceni Egyetem, Karlsruhei Egyetem (német), Comibrai Egyetem (portugál).


Holnap a debreceni srácok 12.30-tól játszanak a németekkel, majd 15 órától a pécsi hölgyekért szoríthatunk, akik a spanyol rivális ellen játszanak.

Mind a férfiaknál, mind a hölgyeknél a csoportok első 2-2 helyezettje jut a negyeddöntőbe.


Világutazó orosz lányok

Olyan távoli régióból is érkezett együttes az egyetemi Eb-re, mint az oroszországi Vlagyivosztok. A Távol-keleti Szövetségi Egyetem (Far Eastern Federal Universitiy) csapata az orosz egyetemi bajnok. Split felé utazva először 9 órát repültek Moszkvába, ahol megszálltak. Onnan 3 óra alatt Isztambulba repültek, ahol 3 órát vártak egy zágrábi gépre. Ez az út a hölgyek bevallása szerint másfél órás volt. A horvát fővárosból még 5 órát buszoztak Splitig a délutáni érkezésükig. Úgy tudjuk, nem kértek edzés időpontot ma estére.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus