Fekete Viktor a ZTE-nél

A 20 éves Vasas-nevelés az élvonalban is bizonyítana, tavalyi játékával hívta fel magára Bencze Tamás figyelmét.

A magyar kosárlabda egyik tehetsége igazol Zalaegerszegre. A most 20 éves Fekete Viktor több utánpótlás bajnoki cím után, három évvel ezelőtt mutatkozott be a másodosztályban. A Vasas-nevelése a legutolsó szezon elején elért 12,4 pontos átlagával és mérkőzésenkénti két hárompontosával felhívta magára Bencze Tamás figyelmét. Nyolc mérkőzés erejére Jászberénybe igazolt, de a sérültek felépülése után jobbnak tűnt visszatérni az anyaegyesületéhez, hogy tovább tudjon pallérozódni. Ez után már 17,1 pontot dobott meccsenként, és több meglepő győzelemben vállalt kulcsszerepet, például a Veszprém ellen 8 hárompontost rámolt be!
                        
Fekete Viktor örül, hogy olyan nagy múltú klub mezét veheti fel magára, mint a ZTE. Tudja, hogy nem lesz könnyű bekerülni a szűk rotációba, de tudja fejlődésében most  jött el az ideje, hogy bizonyítsa rátermettségét az élvonalra.

forrás és fotó: ztekosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus