Fiatal magyar centerrel erősített az Alba!

A Vasas utánpótlás műhelyéből szerződtetett, korábban Barcelonában is pallérozódó ifjú magyar magasembert a magyar bajnok, mely korábbi tehetséges hátvédjét is visszakaphatja!

A kosarsuli.hu portál nagy örömmel jelentette be, hogy az MKB-Euroleasing Vasas és a Regal FC Barcelona csapataiban felnövő, spanyol junior bajnok, 4 utánpótlás EB-t is megjárt - és még mindig csak 21 éves játékos, Timkó Norbert - a Vasas és az Alba közti együttműködés keretében került Carlos Frade csapatába.

Norbi az elmúlt másfél szezonban a hazai másodosztály meghatározó játékosává nőtte ki magát, idén 9 mérkőzésen 13,7 pontja mellett 9,1 lepattanót és 1,1 blokkot átlagolt.

Mint ismert, fiatalokból álló Vasas az előkelő 6. helyet foglalja el az NB1/B Keleti csoportjában - és továbbra is versenyben van a felsőházi rájátszásba kerülésért - mi mégis fontosabbnak tartjuk játékosaink egyéni fejlődését. Norbi hiánya hatalmas érvágás lesz együttesünk számára, de ezzel újabb lehetőség nyílik fiatalabb versenyzőink előtt, akik - reményeink szerint - követhetik a center útját akár az Alba, akár más hasonló hazai, vagy külföldi profi csapatok felé!

Sok sikert kívánunk Fehérváron is, Hajrá Norbi, Hajrá Vasas! - írja a kosarsuli.hu.

A bajnokokvarosa.hu portál szerint az idén egy éves kihagyás és térdműtét után felépülő, a Budafok B-csoportos gárdájában már pályára lépő Madár András is hamarosan nevelőegyesülete kötelékébe tartozhat három esztendőnyi kitérőt követően!

Fotó: kosarsuli.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus