Földi Törökről és a JKSE terveiről

A JKSE egy magyar Törökkel erősödött, de még honosítandó játékossal és irányító, valamint bedobó külföldivel is acélozná keretét. Földi Sándor hivatalosan is vezetőedző lesz ma vagy holnap.

Török Rolland, a JKSE 203 centis új igazolása kapcsán Földi Sándor vezetőedző elmondta, hosszabb távon is számítana rá, mivel egy jól dolgozó, hasznos magasembernek tartja, akinek egyre több lehetőséget kíván majd adni a szezon során.

Az 1990-es születésű Török Rolland egy éve még a debreceni Factumnál volt próbajátékon (milyen érdekes, a mellékelt fotón Török mellett ott található Horti Bálint és Szabó Péter is, akik szintén jászberényiek lettek, illetve Stretea Máté is, aki viszont nem kapott ajánlatot a JKSE-től – nos ők mindannyian még Factum-tesztelésen vettek részt egy esztendeje). Török akkor a debrecenieket is meggyőzte, ám egy sérülés kettétörte az egyezség lehetőségét. Hosszú időbe telt, míg a kosaras felépült, ám az újabb magyarországi kitekintés már nem a Hajdúság, hanem Jászberény felé történt meg részéről. A nemrég tesztedzéseken és meccseken résztvevő Törökkel végül szerződést kötött a JKSE, amely egy évre szól, de még nem lehetetlen, hogy némi plusz éves opció is bekerülhet a kontraktusba – tudtuk meg Nagy József klubelnöktől.

A vezetőedzői kinevezését várhatóan ma vagy holnap, pénteken aláíró Földi Sándort is megkérdeztük a fiatal játékosról, aki a Nagyvárad színeiben már letette névjegyét (pontok és lepattanózás tekintetében is), de a román utánpótlás válogatottban meg egyenesen az egyik húzóember volt egy két éve megrendezett kontinensviadalon.

Földi Sándor: - Török Rolland alázatossága, hozzáállása tetszett a tesztidőszakban. Nagy melósnak érzem, aki tud segíteni a csapaton. Egyelőre nem kulcsember, de idővel egyre több szerepet kaphat. Négyesben és ötösben is szerepeltethető, mert háttal a gyűrűnek vagy kimozdulva alóla is képes megoldani feladatát.

- Milyen igazolások várhatók még?

FS: - Ugye Dramicanin maradt centerben, ez nagyon fontos volt, s az ár-érték arányt nézve sem lehetünk elégedetlenek vele, hogy megtartotta őt a klub. Keresünk még egyes és hármas pozícióba légióst. Emellett most ugye van három magas emberünk, de még kell egy negyedik is, aki nyilván magyar lesz, de konkrétumot még nem mondanék.

- Videók alapján és/vagy próbajáték után kerülhet sor további külföldiek megszerzésére?

FS: - Azt szeretném, mikor légióst igazolunk, akkor ha megoldható, az első hónap próbaidő legyen, s ha megfelel, utána természetesen maradjon, de ha nem, akkor válthassunk. Vannak már kiszemeltjeink, de még az sem eldöntött, hogy európai vagy amerikai lesz. Az jó, hogy nem kell rohannunk, így ha a közeljövőben valakiben megtaláljuk azt, akire szükségünk van, akár le is igazolhatja a klub, de ha várni kell, az sem olyan nagy baj, s közben azért az árak is mennek lefele, ami nem hátrány, hisz az anyagiak is meghatározzák a mozgásterünket.

- Török Rolland már magyar állampolgár, de csak nem túl régen, egy éve lett az. Más, honosítandó vagy már honosított kosarasban is gondolkozik a JKSE?

FS: - Van egy fiatal hármas posztú kosaras, akinek a honosításával foglalkozunk.

- Csúnya szóval élve „pontfosó” Jászberény vagy „nagyon védekezős” JKSE várható a következő idényben?

FS: - A kosárlabdát pontokra játsszák, de ehhez megfelelő védekezés is kell, hogy társuljon. Szóval szeretnénk ponterősen játszani, de mindenkinek kőkeményen védekeznie kell, aki pályára akar lépni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus