Gaál Róbert nem lesz a ZTE játékosa

A holtszezonban már volt, hogy kész tényként közölték több hazai platformon is - többek közt a zalaiak hivatalos honlapján is - hogy a szolnoki nevelésű, háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes Gaál Róberttel mindenben megegyeztek a vezetők és a 24 esztendős hátvéd a ZTE színeiben folytatja, végül mégsem került sor a szerződtetésre és a korábban Debrecenben és Salgótarjánban is megforduló Gaál jelenleg Mezőberényben készül. Vele beszélgettünk arról, hogy miért nem lett pozitív kimenetelű a zalai kaland, valamint hogy miként tekint a jövőbe.

A legutolsó információnk az volt, hogy Zalaegerszegen edzel és az utolsó egyeztetéseket folytatod a vezetőséggel, s valószínűleg a 2010-es magyar bajnoknál folytatod pályafutásodat. Miért nem jött végül össze az aláírás?

A menedzseremmel készítettünk egy szándéknyilatkozatot, illetve aláírtam egy előszerződést, mely szerint elköteleztem magam a ZTE-hez, ez alapján a csapat honlapja le is hozta azt, hogy az ő játékosállományukba tartozom. Ebből kifolyólag ez a bb1.hu portálon is megjelent július elején, hogy a ZTE-hez igazolok. Augusztus 13-án lementem egy hétre edzeni Zalaegerszegre, ahol tetszettek a körülmények, a társak és Völgyi Péter munkája is, majd egy pénteki napon a leendő vezetőedző leült velem beszélni és azt mondta, hogy rendben halad minden, de a különböző bevételi források mértéke még nem tisztázott, ezért a szerződtetésemet nem tudja 100 százalékig garantálni. Azt kérte ekkor, hogy várjak 1-2 hetet, míg visszajelez, hogy igen vagy nem, ám azóta eltelt 5-6 hét és egy telefonhívást sem kaptam még.  

Az elmúlt időszak - tehát az említett 5-6 hét - mivel telt nálad? 

Mezőberényben találtam lehetőséget az ismerőseimen keresztül, itt el is kezdtem edzeni, tetszett a környezet és nem szeretném abbahagyni a kosárlabdát, bármi is történjék. Itt a B-csoportban fogok tudni játszani, s mellette a civil életben keresem a helyem, méghozzá Szolnokon. Amennyiben egy A-csoportos csapat megkeresne és konkrétumokról tudunk beszélni, akkor mindenféleképpen az lenne a prioritás, minden vágyam, hogy az élvonalban játszhassak és ott bizonyíthassak. Amennyiben viszont nem lesz lehetőség, akkor sem fogok kétségbe esni.

Köszönjük az interjút! 

Fotó: olajkk.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus