Gáspár Dávid a közelmúltról és a következő két hétről

A Zalakerámia-ZTE KK csapatkapitányával, Gáspár Dáviddal készített interjút a klub hivatalos honlapja, a ztekosar.hu.

A ztekosar.hu interjúja:

Egy hét eltelt a szünetből, amit a fiúk a felkészülésnek szenteltek. Időközben új irányító érkezet a csapathoz Rade Dzambic személyében. Nincs megállás, hiszen a december nagyon sűrű és nagyon nehéz lesz a fiúknak. A hangulatról, a csapatról, saját teljesítményéről is beszélgettünk Gáspár Dáviddal.

- Az új edzőnek, az előző - Raul Jimenez - által összeállított kerettel kell dolgoznia. Ami látható, hogy a két edzőnek a felfogása különböző. Emellé tehetjük még a sérüléseket, köztük a legfájóbbat Lekli Józsiét, vagy E.J. Kusnyerét, aki régóta bajlódik a sarkával. A szerkezetünk ezek által megbomlott, és mivel magas poszton gyengék lettünk és sebezhetőek, így jöttek sorra a vereségek. Természetesen ez nem az ő hibájuk, mivel egy csapatról beszélünk, így mindenki felelős a sikerestelenségért.  Ez a csapatnak a veresége és nem lehet ráhúzni egyes emberekre. Személy szerint nekem is elegem van a rossz szériából és nagyon szeretnénk már kilábalni ebből a gödörből és bízom benne, hogy az új edzővel végre sikeresek leszünk.

Csapatkapitányként, tudsz segíteni a társak motiválásában?

- Erről elsődlegesen a csapatársak tudnának beszélni, de mivel most velem beszélgetsz, így én azt mondhatom, hogy igyekszem minél többet beszélgetni a társaimmal és jó viszonyt ápolni a csapat és a vezetőedző, és a csapat és az ügyvezető között. Egy a célunk, egy dologért küzdünk és a megfelelő kommunikáció ennek a megfelelő eszköze.  Sokat beszélgetünk és már voltak olyan összejövetelek, ami pont az összekovácsolódást célozta, hogy mindenki elmondhassa a sérelmét vagy az örömét. Sajnos a vereségek nem éppen összekovácsolják a játékosokat, hanem ellenkezőleg. De ezt én nem érzem a csapattársaimon. Ami biztos, hogy egy győzelem önbizalmat adhat, és mi efelé hajtunk, hogy ez meglegyen.

Az utolsó két mérkőzésen már voltak bíztató periódusok, de a sikerre még várni kell.

-   Így van. Az új edző, új szemléletet hozott. Teljesen más taktika és teljesen más felfogás, mind védekezésben, mind támadásban. Azt gondolom, hogy ez a játékstílus jobban fekszik a csapatnak-, de ez az én szubjektív véleményem. Az a 30-35-perc, amikor jól játszottunk, tovább tolható. Most ezen dolgozunk, és nagy hangsúly van azon, hogy az edzések végén az utolsó 10-15 percben, milyen a csapat koncentrációja. Edzőnk külön felhívja a figyelmünket arra, hogy most kell igazán koncentrálni, mint a meccs végén.

Neked jól megy idén a játék, Healy-vel közösen viszitek a hátatokon a csapatot.  

- Hiába a sok dobott pont, ha a csapat meg kikap és szomorúan hagyom el a pályát. Alapvetően örömet okoz természetesen, hogy jó ritmusban játszom, ülnek a dobásaim, de hangsúlyozom ez egy csapatsort és együtt örülünk együtt sírunk. Ugyanolyan intenzitással edzek, mint tavaly, csak annyi a változás, hogy az előző idényben védekezésben sokkal nagyobb volt a szerepem, mint támadásban és idén ez megfordult és ennek köszönhető a több pont is. De a többiek is megtesznek mindent, csak szeretik az emberek a pontjaik alapján megítélni egy játékos teljesítményét, ami ennél azért komplexebb.

Ez a két hét mire lehet elég?

-  Arra biztos elég, hogy az alap elvárásait lefektesse az edző.  Arra nem, hogy mindent begyakoroljunk. Azokat a játékokat, amiket ő preferál, azoknak az elsajátítására elég lehet az idő, természetesen hogy minden flottul működjön, még több idő kell. A védekezési felfogásokat is magunkba szívjuk, és a következő meccsen már új dolgokat láthatnak tőlünk a szurkolók.

Négy olyan meccs következik, ami közül több is nyerhető.

- A MAFC elleni találkozó nagyon fontos lesz számunkra, hogy az önbizalmunk visszanyerjünk. Vannak még mérkőzések, amik szintén élet-halál összecsapások. Ha a felső ágra tervezünk, azét keményen meg kell dolgoznunk. ennek a súlyát mindenki felfogta és szeretnénk tenni is érte, hogy így legyen. A MAFC-nál az életünkért fogunk küzdeni, de mondhatjuk a Szeged elleni találkozót is.

Forrás, Foto, Slide - ztekosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus