Golománnak már NCAA-ajánlatai vannak

Az elég megbízhatónak számító scout.com oldal értesülései szerint az idén nyáron Amerikába költöző, középiskolai tanulmányait a most következő szezonban befejező Golomán György már azelőtt több egyetem érdeklődését is felkeltette, hogy egyáltalán pályára lépett volna, három egyetem pedig "ajánlatot" is tett neki, hogy legyen a játékosuk 2014-től kezdődően.

Az amerikai utánpótlással, középiskolás és egyetemi kosárlabdával foglalkozó portál szerint a Davidson, a New Mexico és a Richmond is megkínálták már ajánlattal a Körmendről a tengerentúlra kiköltöző kosarast, rajtuk kívül pedig a Florida Gulf Coast, a TCU, a Tulane és az UAB is érdeklődik a magasember iránt.

A három ajánlatot tévő egytől-egyig a legmagasabb kategóriába, a D1-be tartozik az NCAA-ben. A Davidson nevét egy pár évvel ezelőtt sokat hallhattuk, hiszen erről az egyetemről került ki a Golden State Warriors sztárja, Steph Curry. A Richmond ennél szerényebb felhozatallal rendelkezik, de a New Mexico egyetem több híres játékost is adott az NBA-nek, mint például a Showtime Lakers védekezésért felelős kettesét, Michael Coopert, az Indiana Pacers éppen sérülésből visszatérő scorerét, Danny Grangert, illetve az 1996-97-98-ban a Chicago Bullsszal három bajnoki címet nyerő Luc Longley-t.


Foto - bckormend.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus