Hamarosan jöhet a 3. légiós is Pécsre!

A cél az első nyolc, de biztos, hogy ezért nagyon meg kell majd küzdeni – többek között ezt is elmondta a Dunántúli Naplónak Csirke Ferenc, a PVSK-Pannonpower férfi kosárcsapatának vezetőedzője.

– Mikor indul a felkészülés?
– A tervek szerint augusztus 12-én.

– Addigra teljes lesz a keret?
– Nagyon bízom benne. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenki ott lesz az első edzésen: a légiósok később csatlakoznak hozzánk.

– Többes számot használt, ami indokolt is, hiszen ketten már aláírtak. Lesz harmadik is?
– Centerposztra szeretnénk még valakit igazolni.

– Ez a valaki Todd Hendley lesz?
– Ő az egyik opció, igen. Ugyanakkor természetesen gondolkodunk másban is: rengeteg kosarast ajánlottak nekünk az utóbbi napokban, hetekben a menedzserek, szóval ha nem sikerül a megegyezés Todd-dal, akkor sem esünk kétségbe, biztosan fogunk találni valakit. A cél az, hogy ez legkésőbb augusztus elejéig eldőljön.

– Mondjuk tavaly is úgy kezdték az idényt, hogy nem volt center...
– Igen, de nem akarunk megint ebbe a hibába esni. Jó lenne úgy indítani a szezont, hogy a magasember nem az utolsó pillanatban esik be, hanem a felkészülési időszak jelentős részében itt van velünk.

– Térjünk rá azokra a légiósokra, akik már aláírtak. A sorban az első Veljko Budimir.
– Őt olyan nagyon nem kell bemutatni, hiszen egy évet játszott Szolnokon.

– Ez igaz, de arra is emlékeznek sokan, hogy annak a csapatnak nem ő volt a húzóembere.
– Nálunk viszont az lehet. Ne feledjük, hogy a horvát bajnokságban tizenlkilenc pontos átlaga volt, ami szép teljesítmény. Ezt nálunk is hozni fogja.

– Sejtésem szerint neki kell majd pótolnia Tóth Norbertet. Azonban Budimir kicsit alacsonynak tűnik a négyes poszthoz.
– Néhány centi nem számít, ha vannak jó rugói, és tud küzdeni a lepattanóért. Neki vannak, és tud küzdeni. Ráadásul remek védő, ami kulcskérdés nálunk.

Forrás: Fülöp Zoltán - Dunántúli Napló

Fotó: pvsk-panthers.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus