Hanga a Barcelona ellen búcsúzik

A Barcelonánál nívósabb ellenfél ellen nem is zárhatná le első spanyolországi szezonját Hanga Ádám, a SportKlub jóvoltából pedig mi is részesei lehetünk a címvédő elleni katalán derbinek. Miután Navarroék a hétközi fordulóban bebiztosították alapszakasz győzelmüket – így végig pályaelőnyük lesz a rájátszásban -, a vasárnapi mérkőzésen már akár tartalékolhatnak is Ádámék ellen, hiszen jövő hétvégén Euroliga négyes döntőt játszanak Isztambulban. Nézzük most meg, hogy mit is érdemes tudni a két gárdáról, hogyan alakult a szezonjuk és mi várható a manresai találkozón.

Assignia Manresa (15-18) – FC Barcelona Regal (28-5), hétfő 23:45 (SportKlub – felvételről)

A meccset ma, 12:30-tól élőben IDE KATTINTVA
követhetitek a neten, élőképpel, illetve a SportKlub felvételről ismételni is fog, méghozzá hétfőn és kedden késő este, ahogy fentebb is olvashatjátok.

Kezdjük a sort a Barcelonával. A bajnoki címvédő együttes idén is meggyőző teljesítménnyel zsebelte be a legelőnyösebb pozíciót a rájátszásra, egyetlen kisebb megingásuk volt március közepén, ekkor vergődtek leghosszabb nyeretlenségi szériájukban (két vereség). Egyetlen hazai vereségüket is ebben a rövid periódusban szenvedték el, a Sevilla hatalmas meglepetésre győzni tudott Barcelonában, amely csapat az egyetlen olyan gárda volt a szezonban, aki veretlen tudott maradni a regnáló bajnokkal szemben. Jelenleg kilenc mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Lorbekék, de számukra abszolút tét nélküli a Manresa elleni összecsapás, így akár megálljt is parancsolhatnak Ádámék a katalán óriásnak.

Bár a Király Kupát saját pályájukon bukták el a Real Madriddal szemben, másik két fronton még így is versenyben vannak a végső győzelemért. A következő állomás az Euroliga négyes döntője lesz Isztambulban, május 11 és 13 között. Xavi Pascual legénysége a CSZKA Moszkvával karöltve a legjobb mérleggel (15-1) menetelt el a negyeddöntőig, ott spanyol bajtársa, a Bilbao egyszer meg tudta tréfálni az oroszokat, míg a katalánok kisöpörték az Unics Kazant. A kétszeres bajnokra (2003, 2010) az elődöntőben a görög alapszakasz győztes Olympiakosz vár majd – akik közben már a döntőig is elmeneteltek hazájuk bajnokságában -, és jó esély kínálkozik a döntőbe jutásra is, miután a szakemberek Barcelona-CSZKA Moszkva döntőt predesztinálnak.

Hangáék sikerei kevésbé voltak hangzatosak, de sokan felkapták a fejüket a kiscsapat idei szereplésére, miután a mezőny végére várt gárda Euroligás együtteseket győzött le és sokáig esélyes volt a rájátszásba jutásra. A playoff a Zaragozában elszenvedett egy pontos verség és a Lagun Aro elleni hazai fiaskó után úszott el, bár matematikailag még ezután is volt esélyük Ádáméknak, de a nehéz sorsolás miatt ez igencsak lehetetlen küldetésnek tűnt. A Malaga és a Caja legyőzése azért még így is belefért a pakliba, előbbi összecsapásnak mi is szemtanúi lehettünk a SportKlub képernyőjén keresztül, először közvetítve Manresa meccset a szezonban, amin Ádám idénycsúccsal (21 pont) vezette győzelemre csapatát. Hasonló teljesítménnyel most is kiegyeznénk…

Hullámzó volt a katalán kiscsapat teljesítménye a bajnokságban, remek periódusokat és bravúr győzelmeket meglepő vereségek követtek, de a középmezőnyből egyszer sem szakadtak le, így a kiesés veszélye sem fenyegette fiatal együttesüket. A Barcelona elleni első találkájukon magabiztos győzelmet aratott hazai pályán az Eidson vezette címvédő, de Hanga Ádámnak jól ment akkor (is) a játék, 16-os indexmutatójával holtversenyben csapata legjobbja lett.

És hogy mi várható a vasárnapi, manresai összecsapáson? A nagy kérdés, hogy mennyi pihenőt ad sztárjainak Pascual mester, hiszen számukra tét nélküli a mérkőzés és jövő hétvégén Isztambulban van jelenésük az Euroliga négyes döntőjében. Nehéz elképzelni, hogy teljes hadtesttel néznének szembe Hangáékkal, ennek tükrében pedig akár reális esélyük is lehet hazai publikum előtt a győzelemre.

Újra megcsodálhatjuk tehát Hanga Ádámot, ráadásul Európa egyik legjobb együttese ellen, senki ne maradjon le a mérkőzésről, szurkoljunk együtt honfitársunknak, hogy szépen búcsúzzon első spanyolországi szezonja végén!

Vamos Hanga! Vamos Manresa!

Fotó - sport365.hu

Fotó (Sldie) - hvg.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus