Hanga játék nélkül, de remek számokkal fejezte be a szezont

Hanga Ádám nem léphetett pályára klubja, a spanyol élvonalból kieső Basquet Manresa utolsó alapszakasz-mérkőzésén, melyet Valenciában vesztett el a katalán kiscsapat (90-59), ugyanis három napja vírusos megbetegedés támadta meg a szervezetét. A magyar játékos végül négy kategóriában is az ACB Liga 15 legjobbja között zárt, köztük a legfontosabb statisztikai listán, a VAL pontokban, ahol óriási neveket utasított maga mögé.

Hanga ebben a szezonban 32 meccsen lépett pályára a lehetséges 34-ből, érdekesség, hogy két esztendőre nyúló manresai pályafutása alatt összesen csak két találkozóról hiányzott. A VAL pontok listáján a 18 csapatos mezőny összes játékosa közül a 14. lett a maga 13,8-as meccsenkénti átlagával, közvetlenül megelőzve a Real Madrid sztárját, Rudy Fernandezt. A listán egyébként 17,9-es átlaggal lett az első Nacho Martin, a Valladolid kosarasa, Ádám a saját klubján belül ezzel egyébként a legjobb lett, megelőzve 11,1-es mutatót összehozó Troy DeVries-t.

Pontszerzésben is szépen előre tört, a 11,7-es átlag a Manresa második legjobbja volt, az amerikai DeVries (15,3 pont) előzte csak meg, ő ezzel az egész liga ötödik legjobbja volt, a kategóriát pedig a ligában a 17,2-vel végző Carl English nyerte. Itt látható tehát, hogy elképesztően kiegyensúlyozott a mezőny és a 20 pontos átlagot még csak megközelíteni sem tudta senki sem, ahogy az egyébként már egy ideje a kontinens legmagasabban jegyzett ligájában megszokott.

Érdekesség, hogy csapata legjobb lepattanózója lett meccsenként 4,5-tel, itt 6,9-cel már a ligaelsőnek lehetett lenni (Nacho Martin). A katalán kiscsapatnál 1,3 szerzett labdájával is mindenkit vert, ráadásul ezzel az egész spanyol bajnokság 8. helyén végzett! Ádám tavalyi csapattársa, Justin Doellman (Valencia) 2,09-cel "oktatta a mezőnyt".

Top 15-ben volt még a kiosztott blokkokat tekintve is, itt 0,78-cal éppen egy századdal maradt le Nikola Mirotic (Real Madrid) mögött és 15. lett a ligában, a Manresán belül pedig második lett Oliver Arteaga (0,82) mögött. Ebben a kategóriában az Obradoiro tunéziai óriási, Salah Mejri vitte a prímet, 1,64-gyel.

A kiharcolt faultoknál egészen a negyedik helyre fért fel, 4,41 szabálytalanságot ütöttek be rajta fellépésenként, itt egyébként German Gabriel 5,31-gyel zárt az élen.

Hanga 2,3 gólpasszával csapata harmadik legjobbjaként fejezte be az idényt, itt 5,3-mal lett a katalánok legjobbja, az egyébként már három hónapja sérült Javi Rodriguez.

Ami talán a legfontosabb az pedig a meccsenként kapott 25,6 játékperc, amivel csapatán belül a második legtöbb bizalmat szavazták honfitársunknak, aki nyáron mindenképp más klubnál folytatja majd pályafutását.

Ádámnak mi is gratulálunk a komoly az idei szezonhoz és az előrelépéshez!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus